Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Barabás Jenő: Innovációk a Kárpát-medence északkeleti térségének népi építészetében

szénatárolónak tűnik, de az 1683-ban megjelent „Magyar Simplicissimus" szerzője azt írja, hogy a magyar Alföld északkeleti peremén látott aborának tekinthető épületet, amelyben azonban gabonakévéket tartottak.

4 Megfigyelése helyes lehet, hisz egy 13. századi cseh képes bibliában világosan gabonakévéket raknak bele, s Brueghel festményén látható építmény is betölthetett hasonló funkciót.

5 Területünkről azonban van korábbi említés is, 1586-ból és 1619-ből, amelyek szénatartó funkcióját említik.

6 Bonyolultabb a helyzet az istállóval kapcsolatban. Az oklevelek a 13-14. századból már gyakran emlegetik Magyarország különböző pontjain, de ezek az adatok minden bizonnyal úri, főúri tulajdonban lévő épületek. A középkori faluásatások e tekintetben eléggé bizonytalanok. Több régész a kiásott ház egyik-másik helyiségéről feltételezi, hogy istálló, leginkább azon az alapon, hogy nincs bennük tüzelőnek nyoma, de ez elég gyenge érv. A jobbágyok használatában lévő istállóról az egyik korai adat 1545-ből ismert eddig, a Szigetközből, tehát a nyugati határ közelében.

7 Területünkön az egykori Bereg megye déli részén, Tarpa közelében Gellyenes faluban egy boszorkányperben 1531-ben említenek olyan istállót ól néven, ahol aludtak is.

8 Ennek ellenére nem gondolhatunk az istállók széles körű elterjedettségére a 16. században, legfeljebb a síksági részeken s egyes körzetekben jelenhettek meg ekkor már az istállók, amelyek az egész Alföldön a legutóbbi időkig mindig különálló épületek s a 18. század végéig kizárólag födém nélküli építmények, s ilyenek bőven akadtak még a 20. században is. A Kárpátok magashegyi övezetében nem volt ismeretlen a lakóistállós építmény, amelyben az ember és jószága (a nagyállat is) egy fedél alatt, nemritkán ugyanazon helyiségben lakott a hideg időben. Erről a gyakorlatról múlt századi leírások emlékeznek az elmaradottabb vidékeken.

9 Korábban nyilván gyakoribb lehetett, a délibb középhegységi vidéken is előfordult. Sajóvámoson jegyezték fel 1709-ben, hogy a tehenek éjjel a pitvarban tartózkodtak. Ez nyilván csak olyan helyeken fordulhatott elő, ahol a 18-19. században csekélyebb mértékű volt az állattartás, s egy-egy jószág elhullása katasztrofális eseményű lehetett a gazdaságban. A Kárpátok magasabb részein az istállók lassúbb elterjedését az is befolyásolta, hogy itt ajuhtartás volt a jelentős és ajellegzetes, amelynek építményigénye a merinó megjelenése előtt igen minimális. Az istállót nevezik ólnak is, de az akoltól elkülönítik. A lakóház kéthelyiségessé válása során a második helyiség a pitvar vagy a kamra lehetett. A pitvar szükségszerűen mindig kapcsolódott az őssejtet képező lakótérhez, a kamra állhatott külön is. Belülfűtős ház esetén - ahova területünk nagyobb része tartozott - elég nehéz annak tisztázása, hogy egy helyiség miért kamra, vagy miért pitvar. Talán a bejárat lehet az egyetlen kritérium. A szobába mindig a pitvaron át lehetett bejutni, a kamrának lehetett bejárata a szabadból is. De ez a forrásainkból megállapíthatatlan s nincs bizonyítékunk arra sem, hogy a pitvarokban tüzeltek volna. A városokról most 4. Simplicissimus 204-5. 5. SCHIER, Bruno 1966. 335.; GUNDA Béla 1942. 217. 6. OSz;TESz 7. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 166. 8. SCHRAMM Ferenc 1970. I. 32, 34. 9. Vasárnapi Újság. 1863.