Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)
Kecskés Péter: A mezővárosi lakóházak alaprajzi típusai Észak-Magyarországon
fogással (vagy figyelmetlenséggel) is, amikor is a társadalomtudományi kutatás nem vett tudomást a mezővárosok létéről, nem tudott mit kezdeni vele, s így azt más tudományágak hatáskörébe utalta. 5 Témánk szempontjából az jelentette a legnagyobb gondot, hogy a hiteles néprajzi és történeti adatok elé/mellé többször kerültek úgy „hatáscímkék" („mezővárosi, városi, uradalmi, nemesi és polgári hatás"), hogy azok viszonyítási alapját és forrását, az átadás-átvétel reális lehetőségét jelezték volna. 6 A Kárpát-medencei mezővárosok történeti képződmények, s csak több tudományág módszerének együttes alkalmazásával kutathatók. 7 14. századi keletkezésük után többségükben csak a 15. században dokumentálhatók (iratok, épületek, tárgyak). A mezővárosok-felföldi és erdélyi városok kivételével - felfutása a 16. század közepéig tartott. Hódoltság kori alakulásuk esetenkénti fejlődésük, folytonosságuk - után újraszerveződésük a 17. század végén adatolható. A mezővárosok „másodvirágzásukat", néhol valódi kifejlődésüket a 18. században és a 19. század első felében érték meg. A mezővárosok többsége - ismert gazdaság- és társadalomtörténeti tények miatt - az 1876-os városrendezési törvény után falunak minősült. Száz év múltán napjainkban vagyunk tanúi Magyarországon a középkori mezővárosi hálózat újraélesztésének, a természeti, mezőgazdasági, szolgáltatóipari és kereskedelmi feltételek valós értékelésének. Ezen általánosított szinuszgörbét azonban nem minden nagytáj mezővárosa járta végig azonos léptékben és mértékben. 8 1. Az észak-magyarországi szőlőmonokuitúrás mezővárosok a gazdaság- és társadalomtörténetben Tanulmányunkban az észak-magyarországi, felföldi mezővárosok azon csoportjával foglalkozunk, amelyek a 15-19. század között elsőrangúan a szőlőművelésből és többnyire e tevékenységkörhöz kapcsolódó céhes vagy nem céhes kisiparból, valamint e termékek önálló, illetve a közvetítő kereskedelemből éltek meg. 9 Az Ipoly és a Bodrog folyók közötti középhegységi terület a szőlőművelés északi határát jelentette, ahol a középkorban kialakult szőlőkultúra biztos borpiacot adott az alföldi mezővárosoknak és a felföldi bányavárosoknak, de Szilézia, Lengyel- és Oroszország felé is. 10 Ez az árutermelő tevékenység határozta meg az oppidánus lakosság életét a Börzsöny, a Mátra, a Bükk és főként Tokaj-Hegyalja területén. 11 Fontos rámutatnunk arra, hogy a vizsgált területen és időszakban a nyugati részen a mennyiségi jellegű vörös borkultúra dominált, míg Tokaj-Hegyalján az árucikket a fehér minőségi borok jelentették 1? (1. kép). 5. Példaként Mád: KALMÁR János 1968. és Hejce: JUHÁSZ Ágnes 1981. 6. Erre hívják fel a figyelmet: CS. DOBROVITS Dorottya 1983. 58-64.; BAKÓ Ferenc 1978. 126-132. 7. KUBINYI András 1971.; OROSZ István 1985. 8. GYÍMESI Sándor 1975. 145-149.; KECSKÉS Péter 1979. 65-69. 9. OROSZ István 1985. 3-14. KUBINYI András 1985. 23-25. KECSKÉS Péter 1987. 97-100.; BODÓ Sándor 1974. és Uő: 1979. 10. SCHAMS, Franz 1832. I. 89-92.; PAP Miklós 1985. 254-261. 11. OROSZ István 1984. 520-522.; DANKÓ Imre 1985. 15-32.; HÖGYE István 1981. 83-90. 12. VINCZE István 1958. 94.; PAP Miklós 1985. 91-94.; BODNÁR László 1987. 10-25. és KECSKÉS Péter 1985. 402-407.
