Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Páll István: A táji jellegzetességek keveredése Északkelet-Magyarország népi építkezésében a 18-19. században

több helyen valószínűsítik létezésüket.

54 (A kemence szája előtti pitvarbeli padkáról később szólok!) Az egyéb elnevezések között a fűtő is felbukkan: az 1662-es már idézett olcsvaapáti inventáriumban a fűltő bizonyára csak a kemence tüzelőnyílását jelentette, hiszen azon „ács csinálta", vas sarkokkal ellátott ajtók voltak.

55 Az 1845-ös lugosi előfordulása

56 úgy tűnik, hogy a „fűtő kemence" leegyszerűsített nevének tekinthető, melyből csupán a jelző maradt meg. (Erre utal, hogy több más helyről ismeretesek fűtő, tüzelő vagy sütő jelzővel ellátott kemenceadatok a 18. század közepétől egészen az 1870-es évekig.) A kemencék használata minden társadalmi rétegnél általános volt. A források a 18-19. században a nemesi udvarházakban éppúgy jelöltek kemencéket (ezek fűtésére több helyen külön kemencefűtőkeX alkalmaztak

57

), mint a vármegye tisztségviselőinek készült épületekben a 19. század elején (pl. a nyíregyházi „Professori Oskola" lakószobájának terve

58 vagy a vármegyei hajdúk szobájának megromlott kemencéje kijavítása

59 stb.). Még egy névről kell megemlékezni, melynek jelentése szintén a kemencéhez kapcsolható: ez a kályha, amely a kályhás kemence formából szóelvonással keletkezhetett, de nem a 'kandalló' értelmű nyílt tüzelőt, hanem zárt tüzelőberendezést jelentett. Adataim között a 18. század végétől jelenik meg a kályha neve: Eördögh Dániel cserepeskenézi fazekas árendása tevékenykedése révén 1793-tól Doboson, Ibronyban és Cserepeskenézben készültek kályhák;

60 a név az Eördögh által másutt használt terminológia ismeretében nem kandallót jelölt, hanem minden bizonnyal kályhacsempékből készült kemencét. Ugyanő 1812-ben mátészalkai házának első szobájába egy Francz nevű kőművessel „kívül fűtő kályhát" rakatott fel, mely kemence (vagy cserépkályha?) lehetett.

61 Szintén a Tiszántúl északi részéről, Eperjeskéről származik egy 1800-as adat, mely a Máramaros megyei Gecséből ide szállított kályhákról tudósít.

62 A 19. század közepének adatai nagyrészt nem paraszti használatú kályhákat említenek: az 1841-ben Nyíregyházán a városháza padlásán és színjében összeírt három „öszve ömlött" vagy „öszve romlott", „züld ótska kályhák"

63 vagy az 1854-ben Tunyogon Szűcs Sándor földbirtokos 10 forintot érő „cserép zöld kályhá"-\a

64 ugyanúgy a felsőbb osztályokhoz tartozók épületeinek tüzelőberendezése volt, mint a Pap községbeli parókián 1833-ban a kőművessel készíttetett és az ugyanott a tiszt házába 1854-ben 100 téglából rakott kályha

65 (ez utóbbinál nagy a valószínűsége annak, hogy 54. BÚIy, 1771. (SzSzMLt. IV.A.9. F.5. N° 59.), Nádudvar, 1772. (SzSzMLt. IV.A.9. F.5. N°20.), Földes, 1777. (SzSzMLt. IV.A.9. 65.d. N° 197.), Pazony, 1780. (SzSzMLt. IV.A.9. 68.d. N° 53.) 55. Károlyi oklevéltár IV. k. 444-449. 56. SzSzMLt. IV.A.19. 9. N° 777. 57. BMDok. T. 73.1.1.1. k.-Apáti, 1798-1804., Nagyfalu, 1782. (SzSzMLt. IV.A.9.69.d. N°104.) stb. 58. LÁSZLÓ Géza 1985. 243. 59. Szabolcs vármegyei jegyzőkönyvi mutató, 37. jkv. 379. lev. SzSzMLt, 60. BMDok. T. 73.1.1. I. k. 61. BMDok. T. 73.1.1. II. k. 62. SzSzMLt. IV.A.9. 89.d. 63. SzSzMLt. V.A.9. 102/j. 82/162. 64. SzSzMLt. IV.B.608,18. 65. Gondnoki számadás, Pap. Ref. lelkészi hivatal iratai. BMDok.