Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)
Páll István: A táji jellegzetességek keveredése Északkelet-Magyarország népi építkezésében a 18-19. században
valamiféle csempével kirakott kemencéről van szó, hiszen vele párhuzamosan „kemence" név is szerepel, amit „a' Classisba" csináltak. A bekerülési költség is komolyabb tüzelőberendezést sejtet, hiszen a kályha csinálása 8 forintba, a kemencéé csupán másfél forintba került). A szobabéli hagyományos tüzelőberendezéseket a 19. század közepi hagyatéki leltárak adatai szerint az 1840-es, 50-es években igen sok helyen már felváltották a „vas fűtő"-nek „vas kemence''-nek, „öntött vas kemencé"nek, „vas pléh fütő"-nek nevezett gyáripari termékek. Példák tucatja bizonyítja ezt a szatmári és az észak-nyírségi területekről, Nyírbátor és Nyíregyháza városokból. 66 Ezek színre lépése már a táji különbségek eltűnését, az integrálódást eredményezte, s térhódításuk iránya és intenzitása szabta meg a táji kiegyenlítődés korábbi vagy későbbi bekövetkeztét. Röviden még a házon kívül álló kemencékről is szólni kell: udvari sütőkemencékkel mind a nemesi udvarházaknál, mind a paraszti portákon találkozhatunk a 18-19. században (ezek építésének rendjét a 19. századi megyei rendszabályok több alkalommal próbálták szabályozni 67 ), de legnagyobb részüket különálló sütőházakban jegyezték fel. E sütőházak már a 18. század közepétől kimutathatóan paraszti használatban is voltak, s e minőségükben a 19. század közepének adatai szerint főleg a Nyírség keleti felén koncentrálódtak. 68 A Tiszántúl többi területén elszórtan leginkább nagyobb birtokosok udvarházainak épületei között vették számba azokat. Összefoglalva a kemencéről írottakat: területünkön a tárgyalt időszakban mindvégig a kemence voit a domináló zárt szobai tüzelőberendezés. A paraszt kívül fűtő kemence elnevezés alatt szinte teljes bizonyossággal a sárból készült változatot jelölték az 1660-as évektől kezdve. Időszakunkban a paraszti használatú, kályhacsempékből készült kemencékre nincs adatunk. A szobabéli kemencék formájára a boglya alak volt a jellemző. A kemence mellé épített padkára, sutra és kocikra az 1770-es évek óta vannak adataink, ami arra utal, hogy ekkorra a kemence már felemelkedett a padlószintről. E tüzelőberendezés elnevezései közül a fűtő vonatkozhatott még a kemencére, a kályha azonban véleményem szerint a 18. század vége óta szintén nem paraszti használatban - kívülről fűthető cserépkályhát is jelenthetett (talán erre utal a Sexty által készített tervek tüzelőberendezéseinek alaprajza a 19. század elejéről Nyíregyházán a „professori oskola" osztálytermeiben és az újfehértói „chyrurgus" szobáiban elhelyezendő kívülfűtős megoldású tüzelőkről 683 ). A kemencék lakóépületen kívüli elhelyezésére az egész tárgyalt időszakban vannak adatok: mind az udvaron, mind a sütőházakban lévő kemencéket összeírták területünkön. A konyhabéli tüzelőberendezések közül területünkön a nyílt tüzelő dominált a tárgyalt korszakban. Tüzet az adatok szerint a konyhának vagy tűzhelynek nevezett tüzelőhelyen s a kemence ide nyíló szája előtti padkán raktak, s rajtuk nyárson, edényben vagy pecsenyesütő kövön készítettek ételt. Eze66. PÁLL István 1989. 67. PÁLL István 1987a. 57. 68. PÁLL István 1989a. 167. 68a. LÁSZLÓ Géza 1985. 243. és SzSzMLt. IV.A.1. F.7. N° 373/1807.
