Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Botík, Ján: Lakóházak Szlovákia német nyelvszigetein

gésre szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig abból a közismert elméletimódszertani alapállásból kiindulva, miszerint az egyes nyelvszigetek kultúrjelenségeit az anyaországból hozott javak, az új hazában, a nyelvszigeten belül, belső fejlődés útján kialakult jelenségek, valamint a környező idegen népességtől átvett, esetleg annak kölcsönzött elemek csoportjára bonthatjuk. Kétségtelen, hogy a középkor folyamán a mai Szlovákia területére érkező német telepesek magukkal hozták az anyaországban honos építkezési gyakorlatukat is. Azt azonban már nemigen tudjuk (és állandó vitatémát jelent), hogy milyenek lehettek e lakóházak formai, technológiai, szerkezeti, alaprajzi és funkcionális megoldásai. E témában jelentős eredményeket ért el a legutóbb Mencl, Václav a közelmúltban kiadott monumentális munkájában a csehszlovákiai népi építészetről. A szepességi németek lakóházának alaprajzi és szerkezeti elemzésével arra az eredményre jutott, hogy ezek a fa építmények rendkívül archaikus építkezési hagyományokat konzerváltak és genetikailag szoros kapcsolatban állnak az őskori nyugat-európai cölöpházakkal. Ennek a nagy történeti hagyománnyal bíró lakóháztípusnak is alapvető szerkezeti eleme a lepadlásolatlan és belső tagolás nélküli nyeregtető, amely egy sövényfallal kitöltött cölöprendszeren nyugodott. Ezen a körülhatárolt területen helyezkedett el a nyitott tűzhely. A fejlődés következő szakaszában e lefedett területből, közfalak felhúzásával kialakították az egyes helyiségeket, majd az a terület, amely azután fönnmaradt, terjedelmes előszobaként szolgált. Ezek a sajátosságok, amint a fentebb már láthattuk, a szepességi németek lakóházára is jellemzők. Az általuk használt lakóház tehát annak a fejlődési vonalnak egyenes folytatása, amelynek kezdetei az őskori cölöpépítményekig nyúlnak vissza. És épp ebben kell látni a szepességi német lakóházak egyedülálló, hosszú ideig nem értékelt történelmi jelentőségét. Egy ősi, minden valószínűség szerint a 12-13. századi betelepüléskor magukkal hozott formában megőrződött építkezési gyakorlat konzerválódott egy idegen kulturális környezetben lévő etnikai szórvány körében. A lakóházaknak ezekre az ősrégi szerkezeti alaprajzi elemeire idővel aztán különféle újabb, főleg technológiai és külsődleges elemek rétegződtek, amelyek már a szepességi németek kulturális fejlődésének eredményei az új hazában. Amíg a szepességi németek lakóháza alaprajzi és szerkezeti fejlődésének folyamatát megfelelő adatok hiányában csupán tudományos feltételezés formájában tudjuk végigkövetni, addig a habán lakóházak jellegzetes változásai értelmezéséhez már megfelelő mennyiségű, történeti hitelességű, konkrét adattal is rendelkezünk. Ez főleg azzal függ össze, hogy a habanok felvidéki megtelepedése már a 16. század második felére esik. A történetileg régebbi, népességileg erősebb és területileg is nagyobb szepességi németektől eltérően, akik rányomták bélyegüket a környező liptói és szepességi szlovák települések építkezési gyakorlatára is, a habanok építkezési sajátosságai szigorúan a habán diaszpórán belülre korlátozódtak. Un. habán udvarokban, a település többi építményétől elkülönülten telepedtek le, ahol aztán hosszú ideig Konzerválódott ipari, társadalmi és vallási életük sajátos szervezettsége. Mivel életformájuk a több, egymással rokoni kapcsolatban nem álló családok, illetve egyének által alkotott gazdasági munkaszerveződésben, kommunákban realizálódott, ennek a közösségi életformának pontosan megfelelt a közös lakóházforma is. Mivel a habanok életformája gyökeresen különbözött