Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Botík, Ján: Lakóházak Szlovákia német nyelvszigetein

lően az építmények szerkezeti megoldásai is teljes azonosságot mutatnak. E lakóháztípus legfontosabb szerkezeti eleme a tető volt. A házalap sarkaiban, illetve a falak mentén elhelyezkedő tartó-oszloprendszeren nyugodott az a vízszintes koszorúgerenda, amely az egész, egyszerű szarufás tetőt tartotta. Ez alá a terjedelmes tetőszerkezet alá, szerkezetileg tőle függetlenül helyezték be a szoba boronafalat, illetve falazták föl utólagosan a különféle közfalakat (az átjáró folyosó oldalfalait, a kamrát, illetve az épületet záró, rendszerint ablaktalan hátsó falat). A lakóházak alaprajzi és funkcionális megoldásának egy másik, területileg egységesen zárt példáját nyújtják a Körmöcbánya (Kremnica) környéki német nyelvsziget településeinek emeletes házai. Ezek jellemzője, hogy több, gazdaságilag és társadalmilag is önálló család közös lakóhelyéül szolgáltak. Tekintet nélkül arra, hogy ezek az épületek kettő, négy vagy esetleg öt-hat család együttélésének színterét biztosították, az alaprajzi megoldásoknál következetesen ügyeltek arra, hogy minden egyes családnak saját önálló, akár egy szobából és a tüzelőberendezésből (konyhából) álló lakása legyen. A földszinti szobán kívül azonban az egyes családok egy, esetleg több kamrával is bírtak az emeleten. Ezekben a lakóházakban közösen csak a földszintnek, illetve az emeletnek azokat a helyiségeit, közlekedőtereit használták, ahonnan az egyes családok szobáiba, illetve kamráiba lehetett jutni. A nyugat-szlovákiai diaszpórákon élő habanok lakóháza szintén több jellegzetességgel bírt. Összehasonlítva a környező szlovák falvak gyakorlatával, a habanok legrégibb lakóházára az aránytalanul nagyobb alapterület és a gazdagabb belső tagolás volt a jellemző. Nagy létszámú, több családból, illetve a közös háztartáshoz tartozó, de idegen egyének együtteséből álló közösség lakóházaként funkcionált. A legrégibb habán házak emeletesek. A földszinten az egyes családoknak, általában egy tágas szobából álló lakása található. E családi szobákon kívül a földszinten található még több, közösen használt helyiség (főleg konyha, ebédlő, kamra, műhely). A következő szinten, a padlásszinten kamrák voltak, amelyek az ottlakó családok nőtlen tagjai, illetve az inasok, segédek hálóhelyéül, valamint nyersanyag- és áruraktárként szolgáltak. Utolsó példaként a liptói Felső- és Alsó-Boca (Vysná-, Nizná Boca), településeken megfigyelhető alaprajzi megoldásokat említhetjük. A lakóházak legkorábbi fejlődési rétegére a jellegzetesen kialakult, legalább négy, de gyakran öthelyiséges alaprajzi beosztás a jellemző, amely egy előszobaszerűséget, nagyszobát, kisszobát, kamrát és istállót foglal magába. Mivel az alaprajz kéttengelyes elrendezésű, az utcai fronton két helyiség, a kis- és nagyszoba található. E lakóháztípus további, a környező települések gyakorlatától eltérő jellegzetessége, hogy az összes helyiségbe csak az előszobán keresztül lehetett bejutni. Ezért a Felső- és Alsó-Boca-i házakat az ún. istállós háztípusok csoportjába sorolhatjuk, mivel az istállóba is csak az előszobán keresztül volt bejárás. A fenti rövid jellemzésekből is világos, hogy az egykori szlovákiai német nyelvszigetek lakóházai szembeötlően különböznek a környező szlovák falvak hasonló rendeltetésű építményeitől. Ez a tény arra a végkövetkeztetésre vezet bennünket, hogy a különbözőségek eredetét kutatva döntő szerepet tulajdonítsunk az etnikai tényezőknek. Ezzel kapcsolatban néhány összefüg-