Dobrik István szerk.: A vizuális nevelés műhelyei I. II. (Miskolc, 1983)
A vizuális nevelés műhelyei I. - Xantusz Gyula festőművész, főiskolai tanár hozzászólása
séről és bevezetéséről. Áz én - tapasztalatokra és tényleges gyakorlati eredményekre épülő - véleményem az, hogy az integráció tisztázása és megvalósítása fontos kérdés, egyik alapkérdés. Meghatározások hiján számomra az integráció fogalma, tartalma - bár ez kissé furcsán hangzik legjobban természettudományos sikon, ilyen példával közelíthető meg. Az integráció egységet . szerves - majdnem organikus jellegű - egységet , teljességet, természetes és magától értetődő funkcionális összefüggést jelent a részek és az egész közöt+. Olyasmi ez, mikor a test valamely szerve /pl. vese, tüdő, máj, sziv stb./ egyfelől ellátja sajátos egyedi funkcióját, az egész szervezet funkcióját is biztosítja, s ez a kétféle /vagy többféle/ funkció lényegében egy és ugyanaz. Bár minden hasonlat sántít, a vizuális nevelés bonyolult szervezetében, funkció-együttesében is valami hasonlóról van szó. Természet utáni rajzolás, műszaki-gyakorlati ábrázolási rendszerek, dekorativ ábrázolás, képi-komponativ eljárások, műelemzések stb. - amellett, hogy sajátos célrendszerüket is követik - végső soron a nagy egész, a látás és alkotóképzelet egysége . teljessége irányába is hatnak , kell, hogy hassanak. Az oktatási folyamat is akkor helyes tehát, ha látens módon, de élnek benne a sajátos funkciók vonalai /a lineák/, de az együttes, egységes hatásrendszer /és a gyermekek műveletei szintjei által adott/ lehetséges szintek, a kon-