Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A középső neolitikum települése Mezőkövesd-Mocsolyáson
8 Kalicz Nándor-Koós Judit tartó itt élését bizonyítják a hozzájuk köthető telepjelenségek, félig földbemélyített építmények, kemencék, tűzhelyek, hulladékgödrök. Sajnos jelentős bolygatást okoztak az első megtelepülök hagyatékában. 7. A legtöbb települési objektum a római császárkori szarmatákhoz köthető. Építményeik kemencék, tűzhelyek, és többnyire kerek, méhkas alakú gödrök. A neolitikus megtelepülök emlékei az emlitett császárkoriaktól szenvedték el a legnagyobb pusztítást. 8. A népvándorlás kori hun kor idejéből 3 temetkezést tártunk fel (az egyikük jelentős mellékleteket tartalmazott). 9. Szórványosan késő középkori cserepek is előfordultak. A KÖZÉPSŐ NEOLITIKUM TELEPÜLÉSE MEZŐKÖVESD-MOCSOLYÁSON A mezőkövesd-mocsolyási lelőhelyen a középső neo- litikum kezdetén (Kr. e. 6. évezred középső harmada) csak egy kis település létesült az élő vizekkel és nagy kiterjedésű, alakját váltogató mocsarakkal körülhatárolt egyik ármentes, alacsony kiemelkedésen. Az első élelemtermelők, növénytermesztők és állattartók az Alföld északkeleti sík vidékén hozták létre telepeiket, és a Tiszába ömlő nagyobb folyók völgyébe is behúzódtak. A Kárpát-medence alföldi részein, a Közép-Tisza-vidé- kén ekkor még életük utolsó önálló kulturális időszakát élték a legidősebb élelemtermelő népesség, a Körös-kultúra népcsortjai, miközben részt vettek a Szatmár-csoport (Szatmár II), vagyis az AVK I fázisának sajátos anyagi és szellemi kultúrája kialakulásában. Több jelenleg ismert lelőhelyen hasonló kis telepeket létesítettek, mint Mezőkövesd-Mocsolyás lelőhelye. Ennek magyarázata, hogy a környezeti körülmények, a letelepült termelő életmódot folytató népesség új életmódjához alkalmas területek jelentősen meghatározták az eltartó képességet és az ott megszállt közösség létszámát is. A Szatmár-csoport elnevezést Kalicz Nándor és Makkay János adta 1972-ben írt közös cikkében, és az ugyanazon évben a kiadóhoz leadott, de csak 1977-ben megjelent könyvükben (Kalicz-Makkay 1972, 77—92; 1977,18-29). Jelentős ásatás híján felfigyeltek arra, hogy a Szatmár-csoport leletanyaga egy archaikus (Szatmár I) és egy fiatalabb edényfestést bőségesen alkalmazó időszakra (Szatmár II) tagolható. A méhteleki ásatás 1973- ban bebizonyította, hogy a Szatmár I tulajdonképpen a Körös-kultúra lokális változatának leleteit tartalmazza (Méhtelek-csoport) (Kalicz-Makkay 1974a; 1974b; 1976). Ezzel szemben a Szatmár II az AVK I, vagy kialakuló, legidősebb időszakának önálló fázisba tartozó leletanyagát képviseli (Raczky 1983b, 161-194; 1986, 25-43; 1988, 27-32; 1989, 233-251; Raczky-Anders 2009, 31-50 stb.). Az Alföld északkeleti részéről a hegyek közé benyúló völgyekben messze északra behatoltak a Szatmár-csoport, vagyis az AVK legidősebb, I. fázisának közösségei. Települési területük az utóbbi évtizedek kutatásainak eredményeként ma már megközelítő pontossággal körülhatárolható, és a korábban feltételezett elterjedési terület jelentősen kibővült. Délkelet felé a Bükk-Mátra lábánál kezdve Mezőkövesd-Mocsolyás lelőhely Koós Judit 1993-1994-ben végzett ásatásával (Kalicz-Koós 1997a, 38-32; 1997b, 123-135; 2000a, 45-76; 2002, 45-79), majd Domboróczki László 1995-96-ban Füzes- abony-Gubakút lelőhely feltárásával és több további, kisebb terepkutatása során felfedezett lelőhely bemutatásával gazdagította ismereteinket a Szatmár-csoportról (Domboróczki 1997, 19-27, Kát. Nr. 1-62; 2001b,193- 214; 2003, 5-71; 2009, 114-127 stb.). A Tisza térségében a jobb parton Raczky Pál tárta fel jóval korábban a legkorábbi és eddig sajnos egyetlen lelőhelyet Kőteleken (Raczky 1983b, 161-194; 1988, 10-19. kép). Észak felé aHernád völgyében Novajidrány (Csengeri 2003,41-67; 2013, 91-112) és Kassa/Kosice sorolható még a csoport lelőhelyeihez (Siska 1989, 58-61; Kozlowski-Nowak 2010, 68-73. Figs. 3-6). Az Alföld kelet-szlovákiai részén Slavkovce és a többi, M. Vizdal által említett Szatmár (II) vagy AVK I fázisúnak meghatározott lelőhely túlnyomó mértékű Szatmár jellegzetessége ellenére átmeneti jegyeket is tartalmaz a Körös-Méhtelek fázis és a korai klasszikus AVK időszak között (Vizdal 1997a, 43-141; 1997b, 99-142). Az addig ismert területen belül is megszaporodott a lelőhelyek száma. Kovács Katalin már 28 lelőhelyet jelöl a Szatmár-csoport elterjedési térképén (Kovács 2007, 2. kép). Raczky Pál és Anders Alexandra 6 újabb lelőhelyről számol be egyedül az ún. Polgár-szigetről, ahonnan korábban egyetlen hasonló korú lelőhelyet sem ismertünk (Raczky-Anders 2009, 34, 43). Domboróczki László a gubakúti lelőhelyén kívül a Tisza bal partján, Tiszaszőlős-Domaháza-pusztán fedezte fel a Köröskultúra és a Szatmár-csoport telepjelenségeivel alkotott stratigráfíát (Domboróczki 2005, http:/www. ace/hu/am, 5-15; 2009, 114-122; 2010a, 175-187; 2010b, 137-176 stb.). ÉJjabban Miskolc környékén vált ismertté 5 hasonló korú lelőhely Selján Éva és Veres János ásatásai révén (Selján-Veres 2008, 5-28; Selján 2009, 14-21). A fenti adatok birtokában Kovács Katalin összegzésével együtt körülhatárolható a Szatmár (ll)-csoport egységes elterjedési területe. Malgorzata Kaczanowska és J. K. Kozlowski, valamint hozzájuk csatlakozva néhány lengyel kolléga az ezredforduló éveiben számos tanulmányban foglalkozott a kelet-szlovákiai, sőt az északkelet-magyarországi korai neolitikus problémákkal, köztük a Szatmár (ll)-cso- porttal, a legkorábbi AVK-val és a korai klasszikus AVK időrendi helyzetével (Kaczanowska-Godlowska 2009, 137-149; Kaczanowska-Koztowski 1997, 177-253;
