Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A Mocsolyáson feltárt objektumok
Mezőkövesd-Mocsolyás 9 2008, 9-37; Kaczanowska et al 1997, 267-273; 2010, 305-324; Koztowski et al. 2003, 127-143; Kozlowski- Nowak 2010, 65-90). Mindeközben a lengyel kollégák 2010-ig ismételten hangoztatták azt a félreértést, amely már az 1973. évi méhteleki ásatás után megszűnt. Jelen munkánkban megindokoljuk, hogy miért nem érvényes a Szatmár 1 és Szatmár II fázis megnevezés. Ugyanis a Szatmár I-ből lett a Körös-kultúra Méhtelek-csoportja, a Szatmár Il-ből pedig egyszerűen Szatmár-csoport maradt számozás nélkül, mint az AVK I fázisa. Mivel a Szatmár 11-t még ma is többen használják, ezért még nekünk is alkalmaznunk kell. A mezőkövesd-mocsolyási ásatáson végzett megfigyelés szerint az első letelepülők régészeti maradványai lettek leginkább kitéve a későbbi korok idetelepült lakóitól elszenvedett számos beásásnak. A késő bronzkori-kora vaskori Gáva-kultúra, a kora vaskori szkíta korból és főleg a római császárkorból származó bolygatások, főleg telepjelenségek jelentős pusztítást végeztek a neolitikus objektumokban, sőt időnként teljesen megsemmisítették azokat. Ennek ellenére meglepően jelentős új információkat szerezhettünk a feltárással a neolitikus település jelenségeire, a házakra, a rítusra és a temetkezési módra vonatkozóan, nem szólva a rendkívül gazdag leletanyagról, mely utóbbiak szintén új színekkel gyarapították ismereteinket. A feltárás során felszínre került 5 leégett házmaradvány (3. tábla, 2. melléklet), feltételezéseink szerint leégés nélkül elpusztult ház(ak) helye, számos, rendszert nem alkotó oszlophely, az altalajba belemélyedő, vagy csak a humuszba ásott sekélyebb gödrök, a járószinten szétszórt leletek, valamint egy kút (241. objektum). 25 sír, illetve a szétdúlt csontok vizsgálata alapján összesen 36 temetkezés maradványával számolhatunk (111-113. tábla). A helyszínrajz azt valószínűsíti, hogy a település jelentősebb része a feltárás északnyugati kétharmad részén és a feltáratlan északi oldalon terül el. Ezzel szemben a temetkezések és az általuk létrehozott kis sírcsoportok a neolitikus objektumok délkeleti-déli oldalán, az üresen hagyott felületen helyezkednek el. A sírok kis csoportokban, szinte félkörívben vették körül a tűzvész által elpusztított építményeket (111. tábla). A MOCSOLYÁSON FELTÁRT OBJEKTUMOK Az objektumok ismertetését a leégett házmaradványok részletes bemutatásával kezdjük, majd egy feltételezett, leégés nélkül elpusztult ház helyét kísérő gödrök leírásával folytatjuk. Ezután bemutatjuk a különös objektumokat, egy kutat és egy nagyméretű, ovális, lapos, sekély gödröt, valamint a nagyobb, gazdag gödörkomplexumokat. Végül a szokásos kisebb gödröket, továbbá a részben, vagy teljesen elpusztított gödrök helyét vesszük sorra. Ezt a fejezetet az altalajt el nem érő, feltételezett objektumok leírásával zárjuk, amelyet a leletanyag elemzése követ. A temetkezések külön részbe kerülnek, miután a településsel kapcsolatos objektumok leleteit értékeltük. A LEÉGETT HÁZMARADVÁNYOK (3. tábla és 2. melléklet) A megállapíthatóan 5 leégett ház paticsomladékainak maradványai a közöttük lévő keskeny, beépítetlen sávokkal együtt mintegy 32-34 x 5-10 m-es felületet borítottak be. Számos bolygatást, pusztítást szenvedtek el, és emiatt jelentős folytonossági hiányokkal maradtak fenn. Megfigyeléseink szerint ebben a Gáva-kultúra lakóinak, a szkíta kori beásásoknak, de túlnyomó részben a császárkori (szarmata kori) objektumoknak volt nagy szerepe. A legutolsó rongálást a 19-20. századi rendszeres sekély, és napjainkban a mélyebbre hatoló szántások okozták. Az építmények közötti első hosszú, keskeny, üresen hagyott sávok még a neolitikum idején keletkeztek, amikor a házakat építették. Sajnos az összes épületet elpusztító tűzvész közben történt falomlások különböző irányai és határai miatt maguk a paticsos felületek sem rajzolták ki a házak alakját és méretét, de a paticsfoltok pontos részleteit készítő Homola Krisztinának köszönhetően (Herman Ottó Múzeum, Miskolc) alapos elemzéssel felismerhetően jelzik az építmények formáját (1-2. kép). Mindegyik erősen rongált ház alakját és irányát a korábbi feltételezésünktől eltérően nagyobb számban lehet biztonsággal meghatározni ENy-DK-i irányú téglalapnak (Kalicz-Koós 1997b, 2. kép; 2000a, 2. kép). A házak egymáshoz szorosan közel, párhuzamosan álltak (3. tábla és 2. melléklet). Talán ezért is égtek le egyszerre. Méretük meghatározása már jóval bizonytalanabb, ugyanis a fal omladékai szélesebb területet foglaltak el, mint amelyen az egykori ház állott. Feltehetően 10-15 m-es hosszúsággal és 5-6 m szélességgel számolhatunk. ÉNy felől számozva az 1-5. házjelzést adtuk az egykori építményeknek és a ház alakját megadó néhány oszlophelynek: 1. ház: 105/a objektum, 2. ház: 105/b objektum; 3. ház: 166/a objektum; 4. ház: jelentős mértékű rongálással 166/b objektum; 5. ház: 167. objektum (részletei csak nyomokban maradtak meg, csaknem teljesen elpusztult). Az építmény-maradványok átszámozásával jelentősen eltértünk korábbi elképzelésünktől (Kalicz-Koós 1997a, 28-33; 1997b, 123-135; 2000a, 45-76; 2002, 45-79). Ugyanis a nagyméretű helyszínrajzon a rongálások ellenére világosan kirajzolódott a valódi állapot, amely a korábbi két ház helyett ugyanazon a helyen négy ház pa- ticsmaradványait körvonalazta, sőt még egy utolsó, vagyis az 5. ház helyét is egyértelműen el lehetett különíteni. A házak elképzelt tájolása is megváltozott, mert mindegyikük egy párhuzamos sort alkotott.
