Gyulai Éva: Régi Diárium - Clementis János fancsali evangélikus lelkész naplója, 1719-1760 - Officina Musei 25. (Miskolc, 2018)
Clementis János (1692-1763), fancsali evangélikus lelkész és egyháza a 18. század első felében
és családja megvetette a lábát a régióban, hiszen unokaöccsét, Lyci Istvánt 1737. december 13-án ordinálták cekeházai lelkésznek, Lyci azonban 1746- ban Kishont vármegyébe távozik, és haláláig Bugyikfalván (Budikovany) folytatja szolgálatát.175 176 A Mazaryak (Mazsáryak) a régióban maradnak mint birtokosok, egyrészt az abaúji Cekeházán és a közeli Kiskinizsen, Szentistvánbaksán, másrészt a Hegyalján, Mazary Kristóf (fl739) özvegyét, Tahyné Resch Annát 1782-ben temeti el Lányi Mátyás cekeházai evangélikus lelkész Tállyán!76 A felmenőik között lateinerekkel, papokkal is rendelkező szlovák evangélikus nemesi családok amellett, hogy birtokokat szereznek, egyes tagjaik megmaradnak az evangélikus lelkészi-értelmiségi pályán, így az egyházhoz nemcsak patrónusi, hanem hivatásbeli kapcsolat is fűzi őket. Tudjuk, hogy a reformáció első századaiban az evangélikus kerületeken, illetve egyházmegyéken belül létrejött kisebb területi egységek határai igen képlékenyek voltak, és sokszor igazodtak a birtokosok egyben kegyurak birtokainak határaihoz. Míg a kora újkori (16-18. századi) borsodi és a hegyaljai, illetve Abaúj vármegyei mezővárosok jellemzően református lakossága általában független volt a földesurak, ide értve a kamara urait is, felekezeti hovatartozásáról, addig az evangélikus jobbágyság letelepítése, az egyházak, templomok, istentiszteleti helyek, köztük a kastélyok és udvarházak privát imaházai alapítása és fenntartása, nemkülönben a lelkészek elhívása és alkalmazása a vidék lutheránus vallású középbirtokos nemességének köszönhető. A fancsali és környékbeli kis evangélikus gyülekezetek létrejöttében és fennmaradásában is meghatározó szerepük volt a jórészt Felföldről ide származott evangélikus patrónusoknak, hathatós anyagi és morális támogatásuk nélkül az evangélikus jobbágyi közösségek nehezen gyakorolhatták volna vallásukat a 18. század első felében. Nekik (is) köszönhető, hogy Abaúj vármegye déli része, Borsod északi területe, illetve Zemplén és Abaúj vármegye határterülete által meghatározott vidéken a 18. század első évtizedeiben sajátos evangélikus adminisztráció, egyfajta esperesség jött létre azzal, hogy 1743. májusában a fancsali papi gyűlésen a sárosi szuperintendens a környékbeli lelkészek széniorává jelöli dementis Jánost, és a jelölést fél év múlva a cekeházi közgyűlésen mind a papi testület, mind a patronátus, azaz a vidék evangélikus kegyúri közössége megerősíti. Igaz, ebben az esetben az evangélikus szénior nem teljesen olyan joghatósággal rendelkező esperes, mint az árvái, liptói, sárosi egyházmegyékben, vagy a környékbeli reformátusoknál, sokkal inkább egyfajta rangot és tekintélyt hordozó cím, hiszen Clementist csak néhány apró gyülekezetben tettek széniorrá, és nem valódi, joghatósággal bíró egyházi vezetőt kreáltak belőle. Ehhez a kis szeniorátushoz, amelyet esperese a „négy paptestvér esperességének”, illetve „a szomszédos (vagy környékbeli) paptestvérek” közösségének (venerabilis 175 Prónai-Stromp 1905. III. 212. 176 Czékus 1888.983. 60
