Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Elődök és (egykor volt) társak
világunk megváltozásával a Csiszár Árpád által képviselt embertípus eltűnt, talán örökre elmúlt. Pedig nagyon hiányzik, nagy szükség lenne rá, mert magával vitte életünk átlátható részét. * * * Mivel Bene János igazgató urat hallhattuk, s utánam kitűnő múzeumi emberek idézik meg a múzeumalapító Csiszár Árpád alakját, engedjék meg, hogy magam csak röviden időzzek ennél a témánál. Talán meglepő, hogy éppen itt, a Beregi Múzeumnak valódi otthont adó, gyönyörűen felújított Tomcsányikastélyban mondom, de úgy gondolom, hogy az 1949. évi (13. sz. törvényerejű rendelet), de különösen az 1963-as új múzeumi törvénnyel (9. sz. Elnöki Tanácsi rendelet) a vidéki múzeumügy három-négy évtizedes virágkora kezdődött el.2 Ennek természetesen nem csupán, s talán nem is elsődlegesen financiális okai voltak, ahogyan nem magyarázható csak azzal a közelmúlt hanyatlása sem. Ez az intézményrendszer születésétől fogva nélkülözött, akár más kulturális területekhez vagy művészeti ágakhoz, például a filmhez, színházhoz képest is, holott lényegesen több érdeklődőt vonzott és hatékonyabb volt azoknál. A szóban forgó korszak hozta ezt, szinte benne volt a kor levegőjében a - ma így mondjuk - kulturális örökség mentésének, megőrzésének szándéka, és a vidéki múzeumcsinálók nagyszerű generációja végezte az értékmentés munkáját. Többségük jó értelemben vett megszállottként, az elvárhatónál mindig többet vállalva, igazából soha nem megbecsülve. Egy részük nem volt szakképzett muzeológus - megjegyzem, hosszú időszakokban nem is volt muzeológus-képzés az egyetemeken -, de indíttatásával, empátiájával, helyismeretével, empirikus tapasztalatai révén, hol a jó szél felé, hol ügyesen az ellenszél alá fordítva ügyének vitorláját, ma már túlbecsülhetetlen munkát végzett.3 Nem voltak egyformák a helyi feltételek, s ők maguk is eltérő habitussal bírtak, de jókor és jó helyen fejtették ki áldásos tevékenységüket, szerencsésen találkozva a kultúrpolitika szándékaival vagy engedékenységével is. A vidéki Magyarország talán minden korábbinál gyorsabb és átütőbb átalakulásának időszaka volt ez, s nehéz lenne eldönteni, hogy a társadalmi és kulturális környezet indította el ezekben az emberekben a közös örökség feltárásának és megőrzésének szándékát, vagy ők voltak azok, akik a környezetüket 2 A magyar múzeumügy jogi szabályozásához összegzőén: Korek József: A muzeológia alapjai. Tankönyvkiadó. Budapest, 1988., A vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményeinek történetéhez: Selmeczi Kovács Attila—Szabó László (szerk.): Néprajz a magyar múzeumokban. Magyar Néprajzi Társaság. Budapest-Szolnok, 1989. 3 Csiszár Árpád régészeti tevékenységéhez lásd: Korek József: Búcsú Csiszár Árpádtól (1912- 1989). A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, XXVII-XXIX. (1984-1986), 7-10. Nyíregyháza 1990. 7-10., Németh Péter: Csiszár Árpád és a régészet. Csiszár Árpád: A beregi népélet, 5-9. Ethnica. Debrecen, 1998. 5-9., Lásd még: Viga Gyula: Csiszár Árpád emlékezete. Honismeret, 3. szám 88-89. 192
