Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
Volt azonban néhány település, melynek lakói kifejezetten azt vallották, hogy gyékénykészítményeikkel kereskedni szoktak: Nagycigánd, Kiscigánd, Láca és Semjén. Az első kettő a földesurának is gyékényt szőtt zsák helyett, Kisrozvágyró\ pedig Újhelybe jártak árulni a megszőtt gyékényüket.79 Fényes Elek szerint Bodrogolaszi lakosai a 19. század első felében „.. .gyékények csinálásában és házak fedelezésében igen ügyesek” voltak.80 Zemplén vármegyében a vízrendezés utáni időszakban is jelentős volt a gyékényfonás, s újabb települések szakosodtak erre a munkára: a mocsaras, vízállásos területek közönséges növényéből az ügyes kezek sokféle tárgyat állítottak elő. A gazdaság és az árucsere szempontjából is nagy fontosságú volt a gyékény (.széleslevelű vagy bodnározó gyékény - Typha latifolia és keskenylevelű gyékény - Typha angustifolia) gyűjtése és felhasználása. A bodnározó gyékényt - mint a neve is jelzi - hordók tömítésére használták Tokaj- Flegyalján is. A 19-20. század fordulóján a Bodrogközben Kis-Cigánd és Nagy- Cigánd valamint Kisgéres (Maly Hores) népe még nagyban gyakorolta a gyékényszövés háziipari munkáját. (Az utóbbi sokáig szigorú endogámiáját tréfásan azzal magyarázzák, hogy a gyékényszövés tudománya ne kerüljön ki a faluból.) A 19. század végén Zemplén vármegyében még mintegy 900 embert foglalkoztatott a gyékény háziipar.81 Nagy-Cigándon 350, Kis-Cigándon 360, Kisgéresben pedig 120 családfő űzte ezt a tevékenységet. A géresiek gyékényfonatait használták, pl. Erdőbényén a kőfaragók: a kiszáradás ellen takarták le velük a kőlapokat. De ők fonták a ladmaci meszes szekereket borító gyékénytakarókat is.82 A cigándiak gyakran a Rétköz falvaiban szerezték be a háziipari munkájukhoz szükséges gyékényt. A különféle takaróknak használt gyékénylapok, ágyelők, falvédők szövetei éppen úgy eljutottak a szomszédos tájakra, mint a gyékényszakajtók, méhkasok, lábtörlők, szatyrok, kanalasok, kenyértartók, lisztes és tojásoskosárkák. A gyékénytakarókat szekerekre és vásározásra, gabonaszárításra és gyümölcsaszalásra is alkalmazták.83 A gyékényből készült méhkasok készítésében az Ondava mente települései, a többségében magyar településekből magyar nyelvszigetté váló Hardicsa (Zemplínske Hradiste) és környéke, különösen Málca (Malcice) jeleskedett, s nem kétséges, hogy termékeik Trianont megelőzően - hasonlóan a vidék boroshordóihoz - eljutottak a Tisza és a Bodrog összefolyásának vidékéig. Bencsik János egy tanulmányában 18. század végi tokaji számadásokból idéz, adatai egyebek mellett a cigándiak gyékénnyel való kereskedelmét igazolják: „Czigándi lakostul Szabó Mihálytul vettem négy gyékényt...” (1781), „Cigándi lakostól Téglási Jánostul...3 gyékényt vettem...” (1784).84 A Tisza 79 Takács-Udvari 1989a. 219-220. 80 Kovács 1898. 59. Fényes munkáját idézi: Cseri 1986. 217. 81 Kovács 1898. 17., 57-58. A 18. század derekán a bodrogközi Láca, Semjén és Kisrozvágy lakói is kereskedtek a gyékényszövettel. Vö. Takács-Udvari 1989b. 218-221. 82 Viga 1996. 141. 83 Gönyey 1929. 109-112., Páll 1986a. 161. Vö. Kiss 1961. 121., 176., 300., 355., 370. 84 Bencsik 1988. 187. 13. jegyzet. Megjegyzem, hogy Kiscigánd és Nagycigánd 18. század végi 96
