Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
rendszeresen kaphatók voltak a szerdai piacokon. Ezeket pataki, halászi és olaszi házi iparosok készítették és árulták. A kari kosarat alkalmanként a zaj da kötésére is ráakasztották, némiképp ellensúlyozva a háti teher súlyát.76 A vesszőből font kerítések, a kukoricakasok, az aszalók és a gazdaság és háztartás egyéb eszközei és tárgyai, a varsák, tapogatók, haltartók és más halászeszközök az alapját és előzményét is jelenthették a 20. század vesszőiparának. A piacra szánt portékák minősége azonban igényesebb volt a saját használatra szántnál. A korábbi formák és funkciók az újabb igények mentén bővültek: a második világháború után - a kerékpárokkal és a kerékpáron való szállítással - terjedtek el pl. a jármű hátsó kerekénél fém keretben felfüggesztett kosárpárok, amelyeket a vörös és a fehér színű vessző alkalmazásával, csíkkal díszíthettek. 3. Nád-, sás- és gyékényfeldolgozás A gyékénymunka kapcsán a magyar néprajz kézikönyve arról ír, hogy az ármentesítések előtt a szabályozatlan folyók ártere, valamint a Hanság számos település szegényparasztságának adott kenyeret a gyékénymunka révén. A gyékénytermő területek a vízrendezést követően jelentősen beszűkültek: csak a gátak közé szorított alföldi folyók holtágaiban, valamint a tavak (Kis-Balaton, Fertő) és vízállások szélén lehetett gyékényt vágni. A gyékényes háziipar helyenkénti fennmaradását azzal magyarázza, hogy egyes településeken (Zemplén vármegyében ilyen volt Cigánd) a föld szűke vagy a rossz termőföldek konzerválták ezt a kézműves tevékenységet, és több példát említ arra is, hogy a gyékényes falvak népe nem a saját határában, hanem más falvak, akár szomszédos tájak területén szerezte be a munkájához szükséges nyersanyagot.77 Magam ezeket az összefüggéseket árnyaltabbnak gondolom, és - gazdasági, társadalmi és kulturális megfontolásokból - semmiképpen nem tartom automatikusnak a gyékényes területek és gyékényfonó/szövő háziipar volumene közötti kapcsolatot. Ahogyan azt sem hiszem, hogy a paraszti autarchia felől egyforma út vezetne a piacra termelés és a kereskedés irányába minden paraszti közösségben. A gyékénymunka - szövés és kötés - a feudális korban is valóságos „népipar” lehetett, s a későbbiekben sem vált önálló foglalkozássá. Ezzel együtt, Bodrogkeresztúr 1565. évi urbáriumában Paulus Zagyorketeo, Patak 1632. évi urbáriumának jobbágy névsorában Gyeken Szövő András (4 ökrös jobbágy, Feö Biro) szerepel, s van nyoma a gyékényszövésnek Erdőhorváti forrásaiban is.78 Az 1772-ben, Zemplén vármegyében felvett úrbéri bevallások között a gyékény hasznosításáról említést tesznek Harkány, Bekecs, Lúc, Taktaszada, Kesznyéten, a Bodrogközben Nagygéres, Kiskövesd, Riese és Szomotor lakói, de csak úgy, hogy tüzelésre, házfedelezésre, kerítések, rekesztések készítésére használják. 76 Dankó 1977. 34-35. 77 Összegzőén: Juhász 1991. 475. Az újabb irodalomból: Kerekes 2011. 5-42. 78 Román 1965. 63-64., Román 1966. 615—617. 95
