Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

2. Kézművesség és/vagy háziipar

Néhány történeti-néprajzi példát említek itt csupán annak megértéséhez, hogy miként kapcsolódtak/kapcsolódhattak össze az elmúlt századokban a kézművesség különböző szintjei, esetünkben elsősorban a céhes iparok és a paraszt specialisták, háziiparosok tevékenysége. A kulturális örökség Tokaj-Hegyalján ránk maradt objektumai miatt a történeti folyamatot a kőművesek, kőfaragók, kővágók históriáján markánsan szemléltethetjük. A Kárpát-medence különféle tájairól számos történeti adat igazolja, hogy a „tanult” iparosok, kézművesek irányításával a kőépítkezések manuális munkáját paraszt kőművesek és kőfaragók tömege végezte el.32 Ezeknek egy része a lakóhelyéről vitte magával a kőtechnikában való alapvető jártasságát: például Árva megyeiek Pestre a 19. század második felében, a Bükkalja lakói Egerbe és Pestre a 18-19. században, a Bódva völgyiek Pestre a 19. század utolsó harmadában, de vándor görög, olasz, román kőmunkások is úton voltak Európa különböző tájai, országai között.33 Többségük betanított munkás volt, jó esetben segédlevéllel rendelkezett, ám rendkívüli volt a szerepük az építési technikák, nem utolsósorban történeti stílusjegyek elterjesztésében. Más részük azonban a kisebb-nagyobb építkezések alkalmi segédmunkása volt, ebből biztosítva a megélhetését.

A kőmunkák végzésének hasonló szerkezetét gondolom igazolhatónak területünkön is. A középkor végén és a korai újkorban Tokaj-Hegyalján az alábbi kőiparosokat említik a források: kőfaragó (Sárospatak, 1648); kőműves (Sárospatak,

1554., Sátoraljaújhely, 1632., Bodrogkeresztúr, 1581., Mád, 1707., Olaszliszka,

1565., Tolcsva, 1565); kővágó (Sárospatak, 1554., Bodrogkeresztúr, 1581., Olaszliszka, 1585., Bodrogolaszi, 1600.).34 Az említett foglalkozások egymástól sem különültek el egészen. Számunkra ezen a helyen a kőművesek szerepe a legérdekesebb, amely foglalkozás egyes központokban jelentős csoportoknak adott kenyeret, részben helyben, részben közelebbi és távolabbi településeken. A 18-19. században jelentősen megnőtt az építőiparban foglalkoztatottak száma, amit azonban a céhek taglétszáma nem igazolt.35 A céhes iparosok, (1872 után) építő vállalkozók és a különféle státusú kőművesek strukturált társadalmát sejtetik a 19-20. századi statisztikai adatok is, amelyek relatíve kis létszámú iparűzőt tartanak számon. 1892-ben az egész Zemplén vármegyében 21 építőmester- és építész-vállalkozói és 207 kőművest tartottak nyilván, mellettük 16 volt a kőfaragók és kőmetszők száma. Tokaj-Hegy alj a települései ebből az alábbiak szerint részesedtek (kiegészítve az 1926-os adatsorral):36

32 Bakó 1985. 225-251., Viga 1987. 79-89., H. Csukás 2005. 419-426.

33 Rácz 1980. 54-55. Lénáit Andor kutatásaiból tudjuk, hogy a barokk Eger kiépítésének háttériparáta 18. század végén a Bükkalja falvainak paraszt kőmunkásai adták. Lénáit 1982-83. 187—217.

34 Román 1966. 616. Az évszám a legkorábbi írásos előfordulás ideje.

35 Gulya 2006. 44.

36 Jekelfaiussy (szerk.) 1892. Mosse-címtár adatsora, 1926. Az adatokért Szulovszky Jánosnak tartozom köszönettel. A címtárak forrásértékéhez: Szulovszky 2000. 536-549.

85