Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

a folyamat. Vagyis egy-egy kézműves iparág tevékenysége nem egyvonalú változásként/fejlődésként értelmezhető, hanem multilineáris folyamatként, amiben az egyes meghatározók - önmagukban vagy több ható tényezőt érintve - változhatnak. A sárospataki fazekasság példájánál maradva: az 1572-ben már céhlevelet szerző kézművesek még másfél-két évszázadig egy sor más település - közte valamennyi hegyaljai mezőváros - korongosaival együtt látták el a piacot. (Bizonyos, hogy a térség sütő-főző edényeinek jelentős beszállítója volt Gömör vármegye is.) A pataki kerámia a 19. századi virágkoráig nem csupán számos formai és díszítménybeli változáson megy át, hanem az új formákat és színeket hordozó, betelepülő kézműves csoportok hatása is szervesül a kézművességben (és az egész lokális társadalomban). A virágkora az egész népművészet virágkorával esik egybe, aminek jelentős meghajtója a paraszti társadalom lassú gazdasági felemelkedése és ízlésváltozása. Vagyis a pataki kerámia - hasonlóan a Kárpátmedence más fazekas központjaihoz - a kora újkori edényművességből sokféle hatás következtében halad a magyar népi kerámia karakteres regionális központjának szerepe felé, s stíluskorszakai nem csupán a Bodrog-parti Athén társadalmának változásait tükrözik, de a felvevőpiac, a tárgyhasználók ízlésváltozásait is.30 Hasonló problémákat vet fel a kézműves iparágak többségének históriája is.31

Amennyire bizonyosak vagyunk abban, hogy a hegyaljai kézműiparok felvevőkörzeteiben a környező tájak népessége is beletartozott, éppen úgy tudhatjuk azt is, hogy más vidékek kézművesei rendre megjelentek a hegyaljai vásárokon és piacokon, hozzájárulva a bortermelő mezővárosok ellátásához. Beleérthetjük ebbe azokat a vándoriparosokat, szolgáltatókat (service nomads) is, akik legfeljebb elvétve szerepelnek a táj mesterséglajstromaiban (drótosok, üvegesek, vándorköszörűsök, gyógyítók, gyógyfüvesek, piócások, vásári mutatványosok és egyéb látványosságok stb. A 19. század végi és a 20. századi lajstromok - a technikai fejlődés mellett — jelzik a társadalmi igények megváltozását is: például egyes kézműves tevékenységek koncentrálódását településenként, valamint vállalkozók kezén. Aránylag kevés specifikus vonást fedezhetünk fel a különféle kézműves szakágakban, azok jellege és aránya a 19. század végén és a 20. század első harmadában már a hasonlójellegű vidékekére hasonlít. Ez elsősorban a gyáripari termelés következménye, de figyelmeztet arra, hogy nem volt különösebb törekvés a helyi kézműves tradíció megőrzésére és átörökítésére. Erre talán az elmúlt emberöltő során lehet felismerni a szándékot, kérdés, hogy a történeti előzményekből mi az, ami rentábilis módon folytatható.

30 Román 1955., Lajkó 2015., K. Csillérv 1977. 14-31.

31 A régészeti, történeti és „néprajzi” emlékanyagot történeti folyamatában elemző vizsgálatokról: Holló-Szulovszky (szerk.) 2006., Gömöri (szerk.) 2007., Nagy-Szulovszky (szerk.): 2009., Gömöri-Kőrösi (szerk.) 2010., Szulovszky (szerk.) 2014.

84