Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
felé. Máramaros sója és fája a vármegye jobbágyainak sajátos létformájának kialakulásához járult hozzá. Már a 16-17. században is részt vettek szatmári és tiszaháti emberek a máramarosi só Nógrád és Hont irányába való szállításában, a sóvári, nagytárkányi és tokaji sóházak körül ugyancsak fuvarosok százai végeztek bérfuvarozást. Hasonlóan működtek közre a szekeresek a tiszai kikötőkbe vízen érkező só továbbszállításában. De lengyelországi só is utazott a magyar Alföld felé szlovák tutajosok közvetítésével.19 Ahogyan a vízi átkelőhelyek, úgy a kikötők - itt a portusnak nevezett állandó kikötők mellett az időszakos kikötőhelyekre is gondolnunk kell - akár több, környékbeli település népének adtak arra lehetőséget, hogy alkalmi szállítással, kereskedéssel egészítsék ki a jövedelmüket.20 Mellettük azonban számos más településen emlékeztek a falujuk alatt kikötő tutajosokra, akik élelmet igyekeztek szerezni maguknak. Például a Tisza mellett fekvő Cigándon (Zemplén vm.) az 1980-as évek derekán még apró piros, kásás húsú almát emlegettek az idős adatközlők, amit a Máramaros-szigetről szálakon közlekedő románoktól kenyérért kaptak cserébe.21 Szolnoky Lajos a Bodroghoz közel fekvő Vajdácska idős lakosaitól jegyezte le a falu alatt kikötő dobronyi szálasok (Bereg vm.) emlékét.22 Bizonyos, hogy nem csak a Tisza és a Bodrog mentén lehet jószerével minden településen követni a legidősebbek emlékezetében a tutajosok emlékét, akikről egyébként számos jeles kollégám gyűjtései is tanúskodnak, gazdagítva a történeti források tanulságait.23 Két bizonyítékát ismerem annak, hogy az 1930-as évek legvégén a Felső- Tisza tutajozása még működőképes volt. Az egyik a kiváló miskolci fotográfus, Kletz Károly (Bártfa 1904 - Miskolc 1977; 1939-ben került Kárpátaljára) Agfa anyagra készített színes filmje, ami az első tavaszi tutajukat a vízre bocsátó ruszinokat, s az azt megáldó papjukat mutatta.24 A másik a kisdobrai (Dobrá, Zemplén vm., ma Szlovákia) görögkatolikus esperesség halotti anyakönyvének bejegyzése, ami szerint Ján Moys bílai illetőségű tutajos 1938. július 9-én a Tiszába fulladt, s a legközelebbi faluban, Nagytárkányban (Zemplén vm., ma Veiké Trakany, Szlovákia) temették el.25 19 Összegzőén: Viga 1990. 63-64. A máramarosi jobbágyok létformájához: Takács-Udvari 1997. 241-249. 20 Az átkelők forgalmához: Páll 1987. 50. 21 Saját gyűjtés, 1986. Balla Józsefné, szül. 1902. 22 Idézi: Cseri 1986. 211. 23 Barna Gábor a Közép-Tisza és a Körösök mentén kéttucatnyi kikötőt mutatott be: Barna 1988. 194., 204., Bellon 2003. 139-170., Boros 1994a. 514-515., Korompay-Boros 1979. 83-85., Kós 1972. 15., Páll 1986a. Magam a Tisza-völgy gyümölcskereskedelméhez és a Bodrog tutajozásához közöltem adalékokat: Viga 1986b., Viga 1996. 163-164. 24 A film a leszármazottak tulajdonában volt, de mivel sem a miskolci Herman Ottó Múzeumnak, sem a Néprajzi Múzeumnak nem állt módjában megvásárolni, további sorsát nem ismerem. 25 A név vélhetően az északkeleti térség fakereskedelmének társadalmi vonatkozásaira is utal, ez azonban további vizsgálatot érdemel. 69
