Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
A bor kereskedelmi forgalmának filoxéra előtti állapota arra utal, hogy a kiemelkedő gazdasági jelentőségű, ún. történelmi borvidékek mellett egy sor más térségben művelték a szőlőt és fogyasztották annak borát, de nem ritkán kereskedtek is a másodlagos jelentőségű bortermő tájak produktumával. A 19. század derekának statisztikai adatai azt mutatják, hogy - az északi és keleti peremvidékek kivételével - a Kárpát-medencében mindenütt termeltek bort, ami részben az önellátás, részben a lokális csere szolgálatában állhatott.5 A belső borforgalom területi jellemzői arra is utalnak, hogy az egyébként is drága Tokaj-Hegyaljai bornak miért dominált a nemzetközi forgalma, s miért volt másodlagos ahhoz képest a belföldi kereskedelme.6 Magyarország Európa bortermelő övezetének északkeleti csücskében helyezkedik el, a Felföld területét pedig a bortermelés északi határának vonala osztja ketté. Ez azt is jelenti, hogy a történeti Magyarország északi tájain a növényföldrajzi viszonyok, a gazdálkodás struktúrája, s a szőlőtermesztés és a borforgalom gazdasági és társadalmi feltételei különböző lehetőségeket teremtettek az ott élő népcsoportok számára. A térség borának kétirányú forgalmával kell számolnunk. Észak felé vákuumot teremtett, hogy a szőlő művelésének északi határa a magyar nyelvhatáron belül maradt: Hont és Nógrád vármegyében kicsit délebbre szorult, Gömörben északabbra haladt, Nagybalog-Sajógömör vonaláig, majd hiányzott a Rozsnyói-medencéből és a Csermosnya-völgyből, aztán a Torna völgyén át Szepsi és Kassa felé húzódott.7 A növényföldrajzi zóna tehát szinte változtathatatlan határt jelentett: tőle északra felvevő volt a népesség a borvidékek italára. De felvevő volt az Alföld, jobbára késői borkultúrával rendelkező térsége is, igaz, nem elsősorban a minőségi borra, hanem a hegylábvidék (Nógrád, Hont, a Mátraalja, Bükkalja) borára. A termőhelyi adottságok, a borkultúra tradíciója és fejlődése, nem utolsósorban a mindezzel összefüggésben formálódó gazdaság és társadalom azonban egészen eltérő formációkat hozott létre. Ennek csúcsán Tokaj-Hegyalja állt, amihez képest a Felföld bortermelő tájai másodlagos gazdasági szereppel bírtak.8 De nézzünk előbb egy másfajta adottságú térséget, a nem éppen a boráról elhíresült Bars vármegyét, hogy 18-19. századi históriájában hogyan jelent meg a bor! A török korban a fagyérzékeny szőlő a 48. szélességi fokig nyomult a Felföld területén, s különösen a Garam völgyének falvaiban tett szert gazdasági szerepre.9 Aha lakosainak 350 kapás szőleje volt az 1770-es években, Hölvénynek 250, Tűdnek 300, Verebély népének 107 kapás, de Csijfár, Fakóvezekény, Feketekelecsény, Garamapáti, Kisbelleg, Kisgyőröd és Nagygyőröd, Kisiót 5 Égető 2001. 537. 14. térkép, Vő. Viga 1990. 96-100. 6 Tokaj-Hegyalja megkülönböztetett jelentőségéhez: Balassa 1991., Orosz 1995. 16-113. 7 Paládi-Kovács 1984. 64. 8 A téma könyvtárnyi irodalmából: Frisnyák 2009c. 185-186., Legújabban: Beluszky 2009. 13-26., Boros 2009. 27—44., Orosz-Papp (szerk.) 2009. 9 Prinz-Teleki é. n. II. 238. 60
