Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

Hétköznapi szükség és ünnepi luxus

Néhány adalék a Felföld borforgalmához

A szőlő- és bortermelés a paraszti létforma önálló, megkülönböztetett részeként van jelen a történeti-néprajzi kutatásban, amit kétségkívül indokolt a szőlőbirtok századokon át megkülönböztetett jogi státusa, a paraszti üzem szervezetben elfoglalt helye, művelésének sajátos munkakultúrája és technológiája, s a jelentős munkaerőt igénylő növénykultúrajellegében és gazdasági értékében máshoz alig hasonlítható haszna. A bortermelés történeti rétegei, valamint a megkülönböztetett értéket képviselő minőségi bortermelés, és a történeti borvidékek speciális gazdasági-társadalmi fejlődésének vizsgálata mellett egyre több kistáj bortermelő hagyományát bontotta ki a kutatás az elmúlt évtizedek során.1 A szőlőtermelés magassági vonaláig közönséges társaként jelent meg ez a kultúrnövény a Felföld középső sávjában és a hegyvidék és az Alföld találkozásánál húzódó gyümölcstermesztésnek is,1 2 s egyáltalán, a dombvidék és a középhegységi zóna kiterjedt tájain a parasztüzemek általánosan művelt kultúrnövényének mutatkozott a filoxérát megelőző időszakban. Mindez - nem elfeledve a szőlő- és bortermelés speciális földrajzi és társadalmi igényeit - azt látszik igazolni, hogy számos vidéken a helyben megtermelt, s bizonyára nem túl jó minőségű bor szinte komplementerként jelent meg az ivóvízzel. (Ennek ma még igen sok részlete ismeretlen.)3 Témánk szempontjából ennek részben azért van különös jelentősége, mert a borforgalom históriájából a kutatások által feltárt rendkívül sok adatot e paraszti szőlőkultúra „fölöttinek”, azt kiegészítőnek kell tartanunk, viszont a felföldi földesúr távolabbi, délebbre fekvő tájakon művelt szőlőjében kapáló, szüretelő, vagy annak borát szekerező jobbágyparaszt - robotoló vagy bérmunkás - tevékenységét a tájak eltérő gazdasági adottságait kiegyenlítő általános jelenségnek. A 18-19. századi borfuvarozásról szóló gazdag adatanyagot is elsősorban a tájak közötti gazdasági kapcsolatok közvetítőjének gondolom, nem elfeledve, hogy ez a történeti borvidékeken és azok táji környezetében - a robotteher mellett, egyre inkább helyette - a bortermelő üzemek hasznának egyfajta kifelé „gyűrűzéseként” értelmezhető. A szekeres borszállítók - megengedem, inkább kényszerből, ahogyan gazdasági és társadalmi, illetve kulturális kényszer bizonyos értelemben az ember minden tevékenysége4 egy sajátos tevékenységi formát alakítottak ki, amely bekapcsolta őket a borforgalom nagy amplitúdójú kapcsolatrendszerébe.

1 Összegzőén: Boros 1999., Boros 2007., Égető 2001. 527-539.

2 Báli 2005.

3 Vő. Égető 2001.527-528.

4 Szilágyi 2000. 855-856.

59