Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

hanem erdőmunkát végzett, fuvarozott, napszámba járt a közeli városba, aratni, kapálni ment a távolabbi vidékekre. Eves munkarendjét, időgazdálkodását nem vagy nem csak a mezőgazdálkodás éves ciklusai keretezték, hanem a pénzhez jutás rendszeres vagy alkalmi lehetőségei, s a kései feudális korban már ismerte a pénzgazdálkodást (is). Ha vonóállatot nevelt vagy szerzett, nem vagy nem csak a szántás és a terményhordás munkájára használta azokat, hanem fuvarozásra: a földesúmak, mellette bérért a közeli bányánál vagy kohónál, esetleg a fa, és más kézműves portékák szállítására. (A felföldi fuvarosság szerepét - s itt Frisnyák Sándor és Petercsák Tivadar véleményére is utalok - rendkívül fontosnak gondolom mind gazdasági, mind társadalmi, mind kulturális vonatkozásaiban. Ezért foglalkoztam velük korábbi tanulmányaimban, s kaptak jelentős teret az értekezésemben is.)

Mindez a földrajzi feltételek és a társadalom szerkezetének egymással is összefüggő, bonyolult feltételrendszerében formálódott. Az általam megvizsgált, vagy publikációkból ismert 18. századi források a Felföldön szerteágazó tevékenységekről tanúskodnak. Mindez más üzemszervezetekben szervesülhetett, mint a síkvidéki parasztoké. Bizonyos, hogy a Felföld népének horizontális mobilitása a 18-19. században erősebb, mint az alföldieké. Én azt tapasztaltam, hogy a horizontális mobilitás gyakrabban adott lehetőséget a társadalmi mobilitásra is, mint annak a hiánya. Úgy gondolom, ahogyan azt Petercsák Tivadar is megerősíti: a falusi szegénység akár világlátottabb lehet munkavállalásai révén, mint a tehetősebb paraszti rétegek. Abban is igaza van, hogy különbséget kell tenni a feleslegüket - alkalomszerűen - maguk értékesítő parasztok, és a szegény státusúak között, akiknek a vándorlás és a vándorkereskedés megélhetést biztosító alaptevékenység. Úgy gondolom azonban, hogy a javak cseréjének meghajtója a sokféle hiány lehetett, és a többféle tevékenység, a több lábon állás inkább a szegénység szorításában született, semmint a jobbágyparaszti üzemek gazdasági stratégiájaként. (Közkeletű vélekedés, hogy térségünkben a kulák is csak relatíve számít gazdagnak.)

A paraszti létformához és tradícióhoz - földrajzi helyüktől és társadalmi helyzetüktől függően - szorosabban vagy lazábban kötődő csoportok mellett másokra is gondolnunk kell ennél a problematikánál! Legutóbb Paládi-Kovács Attila összefoglalása igazolta, hogy a munkásság néprajzi kutatása egész Európában meglehetősen új keletű, térségünkben pedig elsősorban a parasztok 19-20. században átalakuló létformájának és kultúrájának változásával párhuzamosan jelenik meg.3 Néprajzunk elsősorban a paraszti tevékenységet a 19. században többfelé leváltó létformaként gondolkodik a bányák, ipari üzemek népéről, s nem az alkalmazkodás, a kulturális adaptáció történeti formájaként. Ez bizonyos fokig talán magyarázható a Trianon utáni Magyarország és a magyarság helyzetével, jóllehet például Rudabánya vagy Telkibánya a korai századoktól

3 Paládi-Kovács 2007. 7-15.

46