Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
gazdagon adatolt, az egész árucsere folyamat sokszínűségének bemutatását célzó tanulmányokban megszokott. Úgy gondoltam, hogy kiragadott példákkal itt és most nem kell szolgálnom, annak ellenére, hogy a forrásokból és a szakirodalomból éppen a tájak között gazdát cserélő tárgyi javak ismerhetők meg a legnagyobb részletességgel, és saját adatbázisom is - a korábban közölt munkáimon túl is - meglehetősen gazdag ebben a vonatkozásban. Magam azonban az értekezésemet ezek nélkül is „teljesnek” és egésznek, arányaiban tudatosan megszerkesztettnek gondolom. Opponenseim észrevételeit természetesen megszívlelem, s a leendő könyv végső formába öntésekor mindezekben körültekintőbben igyekszem majd eljárni. Frisnyák Sándor és Petercsák Tivadar véleménye megerősít abban a felfogásomban, hogy a Felföld kulturális régiói a közös alapjellemvonások mellett differenciálódtak, és komplementer tevékenységeket folytattak, s hogy a mezőgazdálkodás korlátozott lokális lehetőségei és a kiterjedt erdőségek befolyásolták az ott élők életmódját. A népesség egyes csoportjai - vagy állandóan, vagy a gazdasági év egy részében - elszakadhattak a helyi mezőgazdasági munkától, s a kistérségek hasznosításának változása viszont egész létformájukat átalakíthatta. Értekezésemben azt fogalmaztam meg, hogy ezek a csoportok - vagy egyes alcsoportjaik, mert az általánosítást én is túlzónak gondolom - nem tekinthetők parasztnak. Ennek kapcsán Szilágyi Miklós nagyon karakteres kérdést fogalmazott meg e csoportok társadalmi és kulturális jellegét illetően. Opponensi véleményének azt a részét el tudom fogadni, hogy a szóban forgó csoportok többsége paraszt volt, „de nem olyan paraszt, nem úgy paraszt, amilyennek, s ahogyan a közkeletű definíciók jellemezni szokták, anélkül, hogy differenciálnának, a történelmi parasztság egészét”. Paraszt volt többségük például a szó redfieldi értelmében: a régi civilizáció olyan falusi emberei, akik a kezükben levő földet saját létfenntartásukra, valamint hagyományos életmódjuk összetevőjeként művelik, és akik igazodnak a rájuk hatással levő, s az övékéhez hasonló formájú, de civilizáltabb nemesekhez és városiakhoz. Fontos hozzátenni Kroeber megszorítását: a parasztok is „résztársadalmakat alkottak részkultúrákkal.”1 Ha nem is elegendő bizonyító anyaggal, s talán nem erre koncentráló érvrendszerrel, de a szándékom éppen a differenciálás volt. Messze vezetne a témától a parasztok történeti-fogalmi értelmezése, ennek részleteire itt most nem térhetek ki. Tiszteletben tartom az Erdei Ferenc óta elfogadott véleményt, hogy a kézműves is paraszttá válik, ha a paraszt törvények szerint formált világban él, ám úgy gondolom, hogy ez elsősorban a sík vidéki, a mezőgazdálkodásra tradicionálisan berendezkedett parasztfalvakra/mezővárosokra igaz.1 2 A jogi státus, a feudális alávetettség, a szolgáltatások tekintetében igaz volt persze generációkon át a domb- és hegyvidéki népesség többségére is, ám annak egy része nem, vagy nemcsak földet művelt, 1 Vö. pl.: Sárkány 1984. 2 Erdei é. n. 126. 45
