Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
Míves kézműves örökség: a matyó népművészet Ha valaki maga elé képzeli a Kárpát-medence térképét, tudja, hogy az elmúlt évezred során különböző fokon megszerveződött csoportok, kulturális tájak lakták az egyes vidékeket. Történeti folyamatról van szó, amelyben az egy tömbben érkezett és megtelepült, más kultúrával rendelkező, más nyelvet beszélő közösségek is magyarrá váltak nyelvükben, megtartva műveltségűk azon elemeit, amelyek az új helyen és a megváltozott feltételek között is funkcióval bírtak. Ezek az etnikai csoportok régóta - a kunok és a jászok esetében a 13-14. század óta - a sajátos kulturális önazonosság tudatával rendelkeznek. A kulturális csoportok, egységek másik része ennél jóval későbbi időben szerveződött meg a maga helye és helyzete, életmódja, társadalma és kultúrája révén: nem kis részüket a török kiűzését követő gazdasági és társadalmi átalakulás formálta ki, megerősítve a közösség vallási és műveltségbeli önazonosságát is. Nagy vonalakban ezek közé sorolható a matyóság is, amelyik Borsod vármegye déli részén, a Sajó, a Hemád és a Bódva völgye, illetve Miskolc felől a főváros felé vezető régi út mentén, a Dél-Borsodi Mezőség adta szántó-vető gazdálkodás, nem utolsósorban a Tisza ártere, a Kis-Hortobágy egy része takarmánybázisára alapozott, nagy volumenű legeltető állattartás révén emelkedett ki a környező tájak falvai közül. Meghajtója volt ennek a gazdasági felemelkedésnek a relatíve nagy népességszám, a vele összefüggő mezővárosi jogállás, a társadalom és a kultúra szerveződésének pedig rendkívül fontos tényezője volt a többé-kevésbé homogén római katolikus vallásosság, hozzá Eger közelsége. Máig vita van arról, hogy Mezőkövesd mellett a matyósághoz tartozik-e - gyakran három matyó településről beszélnek - Tárd és Szentistván paraszti közössége. Magam úgy gondolom, hogy a két utóbbi csak annyiban mutat matyó vonásokat, amennyiben azok Mezőkövesdről hatottak és különböző módokon kivetültek a két falu népességére, műveltségére. (A hely okán el kell mondanom, hogy a Bodrogköz kulturálisan ahhoz a zömhöz tartozik, melyet táji csoport elnevezéssel ír le a néprajztudomány, olyan kulturális egységként, amit döntően a földrajzi feltételek, az azokhoz idomuló létformák, s mindezeknek a gazdálkodásra és társadalomra gyakorolt hatása határoz meg, jellemzően sokféle, növekvő külső kulturális hatással és folyamatában egyre fogyó belső, önálló műveltségi jegyekkel. Ez a dinamika önmagában is jellemzője a Bodrogköz tradíciójának.) A matyóságot a népművészete tette ismertté, sok tekintetben ez a népművészet hatott és hat ma is vissza összetartó tényezőként magára a közösségre is. Számos nyitott kérdés van ennek történeti kérdéseit illetően, de abban egyetértés látszik, hogy bizonyára a szűcsmesterség, a magyar Alföld és az északi hegyvidék találkozási sávjában jelentős, az állati eredetű nyersanyagokra épülő feldolgozóipar lehetett az egyik emeltyűje a matyó hímző kultúra 19. századi kivirágzásának. Ahhoz, hogy ennek helyi változatai születtek, és jószerével az 226
