Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
Kántor Mihály szobrának avatása Aligha képzelhető el hálásabb feladat, mint egy jeles személyiséget olyan közösség előtt méltatni, amelyik éppen szobor állításával készül kifejezni az illető iránti megbecsülését. Atiszakarádi születésű, 1905-ben, húszévesen Cigándra került fiatal tanító nem csupán befogadásra lelt, hanem jó hat évtizeden át formálója és krónikása volt ennek a településnek. A magyar néprajztudomány és a múzeumi szakma nevében emlékezem rá, amelyek több okból is számon tartják Kántor Mihály (1885-1968) életművét. Például azért, mert a Néprajzi Múzeumból vagy más intézményből Cigándon megforduló kutatók mindig szakmai támogatást és baráti fogadtatást kaptak tőle: Bátky Zsigmond, Gönyey (Ebner) Sándor, Lajtha László nemzedékeitől az 1950- es, 60-as évek fiatal kutatóiig ér a névsor - gondolom, Filep Antal tanár úr főként erről fog majd beszélni! Balassa Iván szinte Elízeumként emlegeti Kántor Mihály családi körét, akiknél szíveslátást és mindenben segítséget remélhetett a néprajz munkása. De Kántor Mihály maga is invitálta a kutatókat: Cigándon tanítógyűlést szervezett, ahol megjelent egyebek között a magyar néprajz korszakos jelentőségű személyisége, Györflfy István is. Az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtőmozgalom elindításának korai próbálkozása volt ez, aminek nem csupán az lett az eredménye, hogy Cigándról igen jelentős néprajzi gyűjtésekkel rendelkezünk, hanem az is, hogy a Bodrogköz és Eszakkelet-Magyarország bővelkedett a kitűnő és eredményes néprajzi gyűjtő tanítókban és lelkészekben. Erre erősített rá a Sárospataki Református Teológia híres Faluszemináriuma, ami az 1930-as és 1940-es évek fordulóján szerveződött meg. De hálás a néprajztudomány Kántor Mihálynak egy sor mívesen szép és alapos néprajzi leírásért, amelyekben mára jószerével örökre eltűnt tárgyakat, eljárásmódokat örökített meg. Leírta például a sarlós aratás technikáját, ami a Kárpát-medence peremterületein volt a gabona betakarításának munkamódszere a 19-20. század fordulójáig. Megörökítette a karikás ostor készítésének módját, ami századokon át a pásztorember - nem ritkán mívesen díszített - munkaeszköze volt. Lejegyezte a cigányok gyékénymunkáját is: azt a több évezredes és kontinenseket átívelő technikát, ami egyszerre adott hétköznapi tárgyakat a parasztháztartásoknak, s szerény kenyeret a társadalom szegényebb rétegének. Szép leírásában bomlott ki a cigándi körömpe termesztésének históriája és gazdasági jelentősége: a mai legidősebbek még emlékeznek rá, hogy a fuvaros gazdák a Tiszántúl, akár a mai Kárpátalja piacaira elszekereztek a rózsakrumplival, felvásárlásakor pedig tucatszám álltak sorban a fogatok a kisvasút állomása előtt. Kántor Mihály valóban szerelmese volt a szülőföldjének, s rendkívül precíz, a tájnyelv jegyeit részletező leírásaiban maradtak ránk egyebek mellett a Bodrogköz 221
