Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Kiállítások elé

népének egykori hiedelmei, babonái, az emberi élet fordulóinak és az esztendő ünnepeinek élményszerű bemutatásai is.

Szándékosan hagytam a végére azokat a munkáit, amelyek nem egyszerűen becses népéleti leírások, hanem a cigándiak tradíciójának meghajtóivá, ha úgy tetszik, máig megtartóivá váltak: a helyi díszítőművészetet és a tánchagyományt, amelyeknek a továbbéltetésében és megismertetésében Kántor Mihálynak elévülhetetlen érdeme volt. Részletezően leírta a len és kender feldolgozásának munkamenetét, és lerajzolta a szőttesek mintakincsét, szinte használható forgatókönyvet adva a háziipamak, népművészetnek erről az ágáról. Nemcsak rögzítette, de a fiatalabb nemzedékeknek vissza is tanította, ezzel új életre keltette, és színpadra állította a tánchagyományt. A Gyöngyösbokréta mozgalmat megelőzve, 1933-ban Magyar Búzavirág néven csoportot szervezett a tánc, a népdal és a népszokások bemutatására, ami egyaránt lendületet adott a helyi tradíció feltárásának, továbbörökítésének és megismertetésének, s elvitte Cigánd hírét a Kárpát-medencében, de Európa más tájain is.

A cigándiak több generációja felnőtt már 1968 szeptembere óta, amióta Kántor Mihály tanító urat talán csak valami égi tanterembe szólítja az iskolacsengő. A helyi kulturális hagyomány azonban ma is a cigándiság, a helyi közösségi szellem jellemzőjének tartja azt a tradíciót, aminek a megmentéséért és újraformálásáért Kántor Mihály nagyon sokat fáradozott. Úgy tapasztalom, hogy a cigándiak abban ma is egységesek, hogy településük kulturális múltja, a közösség közös kulturális öröksége valamilyen módon jelenjen meg a jövendő arculatában. Kinek úgy, mint a helyi közösséget egységbe kovácsoló tényező, kinek meg a világnak megmutatható vonzó látványosság. Úgy gondolom, Kántor Mihálynak mindenekelőtt abban volt elévülhetetlen szerepe, hogy a néphagyományt - annak leginkább elmúlásra ítélt időszakában - újra tanulhatóvá, elsajátíthatóvá tette, s megmutathatóvá, mint a cigándiak sajátos kulturális jegyeit, elődeiktől örökölt kincsét. Abban, hogy a cigándiak csoportjai ma is ismerik a keménycsárdást, s hogy az oktatásban a legfiatalabbaktól elkezdve megismertetik, megtanítják a hagyomány számos elemét, meghatározó szerepe van a Kántor Mihály - s persze más kiváló kortársai és utódai - szellemiségének. Ez a szellemiség hozta létre és tartja fent az ország egyik leggazdagabb falumúzeumát, s ez jelent muníciót, megtartó erőt ahhoz is, hogy itt, kicsit a világ végén, nehéz helyzetben, s csökkenő lélekszámmal ugyan, de megmaradjon ez a kisváros. Kántor Mihály példája mutatja, hogy a vidéki Magyarországon mennyire meghatározó szerepe lehet a pedagógusnak egy-egy település egész közösségének formálásában. Szobra emléket állít minden hozzá hasonló vidéki tanítónak is, akik a nebulók egymást váltó generációit megismertették az elődök kulturális örökségével, hogy életre szólóan megmaradhasson ragaszkodásuk a kibocsátó közösséghez.

(Cigándon, 2012. augusztus 19.)

222