Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
elsősorban a film, a fotográfia, s az újfajta képzőművészeti technikák érdekelték. Erősen hatottak rá ugyanakkor az orosz és a kárpátaljai festőművészek, a ruszin, az ukrán és a magyar piktúra, de Picasso és az európai festészet más megújítói is. Igazán azonban 1980 után, már Magyarországon bomlott ki alkotói tevékenysége. Azt hiszem, hogy Fedinecz Atanáz müveinek egy része könnyen, természetes módon befogadást nyer majd Önök által, a sajópetri közösségben. Mert piktúrája igazolja, hogy az új közegében - s ez egyáltalán nem meglepő -, elemi erővel tört fel a művészben a szülőföld, az otthoni táj, a gyermekkori és ifjúkori élmények, a kárpátaljai emberek emléke. Képein rendre megjelenik az ottani lét, a hétköznapok és az ünnepek világa, a vidékre jellemzőnek gondolt objektumok, a kultikus és a profán terek. Nagyon fontos szerepben bukkant fel a létélménynek számító transzcendentális: a templomok megjelenítése és a többféle vallás híveinek egyaránt támaszt adó Megváltó ábrázolásai. Vagyis egy sor olyan vizuális élmény, amiben a ruszin és a görögkatolikus magyar, akár a római katolikus szlovák egyaránt közös kulturális gyökereire ismerhet: ki-ki arra, amit habitusához közel állónak és kulturális identitásához tartozónak gondol. Kétségtelen, hogy Fedinecz Atanáz egész piktúrája is kifejezi ehhez a kulturális közösséghez való tartozását, s aránylag könnyen kielemezhetők műveinek azok az attribútumai, amelyek a tartópillérei ennek a kulturális habitusnak. Most érkeztem feladatom nehezebb részéhez, egyfajta virtuális útelágazáshoz, s tartok tőle, hogy nagyobb részt adós maradok két tétel igazolásával. Mégsem kerülhetem őket, lévén a mai találkozásunk gazdája a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat, virtuális kerete pedig a magyarországi ruszinság közös kulturális tradíciója. Egyrészt arról kellene meggyőznöm Önöket, hogy Fedinecz Atanáz festészete - a korábban mondottakkal együtt - egészen más utakat jár, mint a folklorizmusban/neofolklorizmusban gyökerező, a közelmúlt falusi ruszin világát tobzódó színvilággal ábrázoló, karakteresen ruszinnak nyilatkozó piktúra. Ha a miliő vállaltan azonos is, ő nem a külsőségekben, nem a formai jegyekben, nem a színekben hat elsősorban, hanem egy mélyen gondolkodó ember attitűdje nyilatkozik meg a műveiben. Munkáiban gyakori az emlékezés, a megidézett múlt azonban sajátosan filmszerű nála, s az idő múlása elgörbíti a vonalakat, meghajlítja a tereket. Méltatói szívesen említik a Gerényi rotunda című művét, amelyen álomszerű, filmszerű a görbült falak és utak, a fák képzete. Ugyanez figyelhető meg korai művei közül Az elfelejtett ősök árnya sorozat képeinél is: A határból címűnél nemcsak az út és a kerítések vonala hajlik ívben, de az ökrös fogaté, az abba fogott állatoké is. A kárpátaljai házak üres tekintete vagy a Fehér templom című kép tere éppen úgy elgörbül az idő spiráljában, mint a Fájdalom kezei. Úgy érzem tehát, hogy számára a közös kulturális múlt, a köztes-európai indíttatás az alapot jelenti, a kulturális habitust, ám a művek témája és tartalma alapvetően örök emberi. Fedinecz Atanáz művészete - aki a magyarországi ruszin kultúra egyik letéteményese -, a kulturális közösséghez tartozás attitűdjével 213
