Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
át- meg átszőve, roppant sokféle formában mutatja fel a 20-21. század fordulójának emberi-művészi hitvallását. Adós maradok annak részletező magyarázatával is, hogy miért összetett, és mennyiben szakaszolt történetileg a ruszinság kulturális önazonossága, s hogy a kortárs művészi ábrázolásoknak milyen szerepe lehet ebben a kérdéskörben. Történetileg igazolható, hogy a 20. századi és a mai folklorisztikus képek színes világa - például a hangsúlyosan megjelenő viseletben - aligha lehet régebbi a 19. század derekánál. Vagyis a színes ruszin életképek valójában nem részesei a 18. században szórványba került ruszinság közös kulturális múltjának, de a közös kulturális múlt vállalása beemeli azokat a tradícióba. A nehezebben változó - de egészében nem változatlan - hitélet, és a fejlődő, alakuló, sajnálatosan az asszimiláció felé haladó nyelv viszonylagos stabilitása mellett a magyarországi ruszinok műveltsége rendkívül sokat változott az elmúlt harmadfél évszázad alatt. A kulturális önazonosság azonban nem marad érintetlen a gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatok hatásától. Könnyen be tud emelni akár olyan elemeket is, amelyek a köztes-európai ruszinság csoportjainál talán csak a közelmúltban jelentek meg. A különböző összetartozás-tudattal rendelkező közösségek térségünkben is meghatározó élményként élték meg a csoporthoz tartozást, ami jellemzően azt is körvonalazta, hogy megkülönböztették magukat a más tulajdonságokkal felruházott, egyéb csoportoktól. A mi és az ők tudat paradigmatikus ellentéte - változó történeti folyamat részeként - a különböző európai népek nemzetté válásának időszakában újfajta értelmet nyert az elképzelt (immaginális) közösségek koherens szervezőjeként. Ezek a sztereotípiák nem feltétlenül hamisak: többségük tartalmaz valamiféle - vélt/valós, de gyakran ellenőrizhetetlen tapasztalaton nyugvó - bizonyosságot, vagy magában a használatuk során megformálódott, vélt igazságtartalmat. S nem elhanyagolható természetesen, hogy ezek a viszonyulások, a bennük megfogalmazott másságok maguk is részeivé váltak a kultúrának, s a közösségek csoporttudatának. Úgy gondolom, hogy a magas szintű művészetnek egyaránt nagy szerepe lehet ennek a csoporttudatnak a formálásában, és a csoportokat összekapcsoló, vallásokat és nyelveket áthidaló - örök emberi - gondolatok megmutatásában. Fedinecz Atanáz piktúrájában a hozzáértők bizonyára ki tudják elemezni, és szét tudják választani a térségünkben együtt élő kulturális csoportok örökségét. Jómagam azonban legfőbb értékének az organikus egészét gondolom, ami - köztes-európai beágyazottsága mellett is - átível téren és időn. A művésznek jó egészséget és töretlen alkotókedvet kívánok, Önöknek pedig maradandó élményt Fedinecz Atanáz képeinek társaságában! (Sajópetri, Antal Imre Közösségi Ház. 2009. október 11.) 214
