Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Elődök és (egykor volt) társak
sát kamatoztatva kiterjedt szakmai-közéleti tevékenységet folytatott: a Magyar Néprajzi Társaság különböző tisztségeinek viselőjeként, majd elnökeként (1982- 1991), az MTA Néprajzi, Agrártörténeti és Művelődéstörténeti Bizottságainak tagjaként, az AIMA (Mezőgazdasági Múzeumok Világszövetsége) alelnökeként, a Mezőgazdasági Eszközöket Kutató Intézet (Koppenhága) elnökségi tagjaként, a TIT Néprajzi Választmányának alapító elnökeként (1975-), a Györffy István Néprajzi Egyesület tiszteletbeli elnökeként, valamint a Néprajzi Látóhatár szerkesztő bizottságának elnökeként tevékenykedett egyebek mellett. Sokféle elismerése, kitüntetése közül kiemelkedik a svéd Gusztáv Adolf Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagsága (1983-), a Dán Királyi Akadémia tagsága, és a Herder-díj (1980). A magyar kukorica című könyvéért 1962-ben Akadémiai Díjat kapott, elnyerte a Magyar Néprajzi Társaság Györffy István-emlékérmét (1977), a TIT Bugát Pál-díját, és a múzeumi szakma Móra Ferenc-díját (1981) is. 1997. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át. Tudományos pályáján fontos szerep jutott a szerkesztői munkának: az Ethnographic! (1949-1956), a Néprajzi Értesítő (1954-1955), a Néprajz Mindenkinek és a Népművészet mesterei sorozat, a Magyar Népművészet (1951— 1954), a Magyar Népi Díszítőművészet (1954), a Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei (1956-1961), a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei (1969— 1970), a Getreidebau in Ost- und Mitteleuropa kötet (1972), az Agrármúzeológiai Füzetek I-III. (1981-től), a Beiträge zur Volkskunde der Ungarndeutschen sorozat szerkesztőjeként tevékenykedett, a Magyarországi Nemzetiségek Néprajza főszerkesztőjeként pedig (1975-től) szervezte a magyarországi kisebbségi néprajz szakmai fórumainak tevékenységét. Tagja volt a nyolckötetes, új magyar néprajzi szintézis szerkesztőbizottságának, az Életmód című kötetet szerkesztőként jegyezte. Ezeken kívül is számos kutatást szervezett, s azok eredményeit összegző köteteket szerkesztett. Az 1970-es évek közepén egyik elindítója volt a magyarországi nemzetiségek, nemzeti-etnikai kisebbségek kutatásának, és a Békéscsabai Nemzetközi Nemzetiségkutató Konferenciák sorozatának. Múzeumi tárgy gyűjtő tevékenységével a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a budapesti Néprajzi Múzeumot, a sárospataki Rákóczi Múzeumot és a Mezőgazdasági Múzeumot gazdagította. Közel száz múzeumi kiállítás szerzője, rendezője volt. Kiterjedt muzeológiai munkásságából ki kell még emelni a Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköztörténeti Archívumának létrehozását, amely Európában is egyedülálló tudományos vállalkozás. Alapítója volt Keszthelyen a Georgikon Májor múzeumnak, Tolcsván a Borászati Múzeumnak és Szilvásváradon a Lipicai Múzeumnak is. Nagy teret szentelt a tudományos ismeretterjesztő tevékenységnek, segítette a népművészeti hagyományok továbbéltetését is, ezekhez kapcsolódóan megszámlálhatatlan előadást tartott. Külön is meg kell emlékeznünk Balassa Ivánnak a megyénk, térségünk néprajzi-agrárhistóriai és művelődéstörténeti örökségének feltárásában végzett tevékenységéről. Generációm, aki már csak a koros, de fizikailag és szellemileg 175
