Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

désének modelljébe is. Nem kizárt azonban, hogy többféle modell létezhetett, s az a komplex ártéri gazdálkodás, ami a vízrendezést megelőző tevékenységi formákat egybekapcsolta, maga is egy modell, amit változatos formációk együttélése körvonalazott. A komplex jelző az irodalomban elsősorban a sokféleséget, a haszonvételek többágúságát jelzi, s nem konkrétan az azokat egységbe foglaló üzemszervezeti formákat vagy akár falumodelleket.3

Adataim többsége a 18. század derekának állapotát tükrözi, hangsúlyosan az úrbérrendezést előkészítő jobbágyparaszti bevallások (investigatio) információira támaszkodom, amit elsősorban azért tartok kitűnő forrásnak, mert valamennyi településen azonos elvek alapján készült.4 Emellett egy olyan időszakról informál, amikor a török kiűzését követő - a népesség növekedése és a lassan erősödő agrárkonjunktúra hatására - gazdasági reorganizáció a feudális rendszer központi szabályozásával kapcsolódik össze. A kérdőpontokra adott válaszok mentén egyaránt betekinthetünk a jobbágyfalvak működésének tradíciójába, és a változó lehetőségeik rendjébe is.

Bár az Árpád-kor utolsó évszázadától a késői középkor végéig a Bodrogköz településeinek száma jelentősen változott - Valter Ilona szerint 95-ről 65-re csökkent a számuk5 -, a 16. századtól igazolható a történeti táj jobbágyfalvainak hálózata, amit néhány puszta és praedium telephelye egészített ki. A 16. század közepén (1541, 1546) falvanként 62 és 88 lélek között mozoghatott a lélekszám, akik átlagosan 10-13 telket ültek meg, s azon gazdálkodtak.6 A stabil településállomány csakúgy, mint a feudális szolgáltatások jellege tükrözi, hogy a bodrogközi falvak népe - a maga lehetőségei között - földet művelt, s gabonával adózott.7 A falvak elhelyezkedése önmagában is jól tükrözi a történeti táj geográfiai tagoltságát: a települések a Bodrog mentén és a Felső-Bodrogköz dombos tájain sűrűsödtek, s a déli terület - hangsúlyosan a mély fekvésű Hosszúrét, amit a néprajzi irodalom leginkább azonosított a bodrogközi életmód és kultúra földrajzi kereteivel - ritkábban települt, s lényegesen vízállásosabb volt. Az Ébner (Gönyey) Sándor által megrajzolt településtípusok, illetve falucsoportok a vízrendezés előtt még inkább elkülönülhettek, s eltérő életteret kínálhattak a népesség számára.8

A vízrendezés előtti Bodrogköz földművelő gazdálkodásának lehetőségei rendkívül behatároltak voltak: Borsy Zoltán és Félegyházy Enikő szerint csupán

3 Frisnyák 2005. 235-247. A problematika történeti-néprajzi vonatkozásaihoz összegzőén: Andrásfalvy 1973., Andrásfalvy 1976., Bellon 2003., Dóka 1977., Dóka 1987., Farkas 1982., Réti Oszkó 1997.

4 Takács-Udvari 1995. A Bodrogközi járást adó Királvhelmeci és Zétényi kerület falvainak bevallása a III. kötetben található.

5 Valter 1974. 1-55.

6 Valter 1967. 263-268. A kéziratos munkát idézi: Bodó 1992. 16-20.

7 Összegzőén: Siska 1986a. 199-221. Lásd még: Dankó 2001. 89-109.

8 Ébner (Gönyey) 1925. 65-102. Eredményeit Borsos Balázs - több ható tényező bevonásával, számítógépes analízissel - pontosította, de jórészt igazolta azokat. Vö. Borsos 2000.

161