Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

1. Pásztorkodás, állattartás

A folyószabályozás és az ármentesítés előtt a Bodrogköz különböző adottságú legelői a külterjes állattartás gazdag takarmánybázisát jelentették.6 Bizonyos, hogy a táji adottságokhoz, a vegetáció jellegéhez igazodva, az állattartás struktúrája a vízrendezés előtt sem volt homogén, s annak megfelelően összetettek voltak a tenyésztői célkitűzések is.7 A földesúri és a jobbágyparaszti üzemek legjelentősebb hasznát biztosító, hús- és igásmarha gulyáival/csordáival kis amplitúdójú vándoroltatás zajlott a füves legelők között, a vegetációhoz és a mindenkori árszintekhez igazodva. Jó adottságú években a bodrogközi legelőkre tiszántúli, nyírségi állatcsapatokat is fogadtak, ebben a vonatkozásban nem választható el a táj az Ondava mente, illetve az Ung-vidék és a Felső-Tiszántúl külterjes legelőterületeitől. Az igényesebb lóállomány ellátását - a bodrogközi fogatolásban a 20. század derekáig megmaradt a jármos ökrök dominanciája8 - csakúgy, mint az év egyik részében ólban tartott fejős marhaállományét, a gazdag rétek szénatakarmánya egészítette ki a korábbi századokban is. Sok levéltári adat igazolja az ártéri makkos erdők jelentőségét a ridegen tartott sertésnyájak, kondák őszi takarmányozásában, ami a 18-19. század fordulójától a homokhátakon megjelenő kukoricával egészült ki.9 A juhászat a Felső-Bodrogköz magasabb térszíneire szorult, jelentősége a vízrendezés után növekedett, nem utolsósorban a homokhátak kosár ázás sál való talajjavítása miatt.

A Bodrogköz legeltető állattartásának legelőbázisa sajátosan kétpólusú volt: a rétek és az erdők egyaránt nagy szerepet kaptak abban. (Nem váltak el élesen egymástól.) Az erdők fogyatkozásával a rétek és ártéri legelők szerepe vált dominánssá, amelyeknek a jelentősége megmaradt - sőt növekedett - a vízrendezés után is. (Számos adat jelzi, hogy a majorságok - erőszakos földesúri foglalások révén - kiterjedt rét- és legelőterületeket foglalnak el a jobbágyoktól,10 * de egyre szigorúbbak voltak a nagy fontosságú legelőket adó erdőterületet védő rendelkezések is. Vagyis nem csupán a nagy volumenű erdőirtások, hanem az erdővédelem is egyre összébb szorította a legeltetés lehetőségét.11) A 18. század első harmadától kezdve már jól adatolható, hogy az egyes bodrogközi falvak határa erősen eltérő legelőterülettel és legelőminőséggel bírt, s hogy a kevesebb legelővel rendelkező falvak népe mind a nagyobb kiterjedésű települések, mind pedig a szomszédos vármegyék - főleg Ung, Szabolcs és Bereg - falvainak határára is adott heverő, kintháló jószágot.

6 Bodó 1992., Vő. Frisnyák 2005. 238-240.

7 Borsos 2000. 106-120.

8 Bodó 1986.

9 Balassa 1973. 53-79., Szabadfalvi 1970.

10 Gyimesi Sándor szerint Zemplén vármegye településein a 18. század végére a paraszti földállomány 23-59%-át csatolták erőszakosan a majorságokhoz. Gyimesi 1970. 37.

Viga 1996. 11—41.11