Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
A Bodrogköz kiterjedt legeltető állattartásának takarmánybázisát tehát a 19. század derekáig az erdők és az ártéri legelők növényzete, illetve a vízjárta rétek szénatermése képezte. Az erdő kiirtása, valamint a legelő- és a gyepterületek arányának elmozdulása visszavetette a gazdálkodás ezen ágazatát. Majd amikor - az 1880-as évekre - egészében átalakult a földhasznosítás szerkezete, a reliktumszerűen megmaradt külterjes legelőterületek (pl. Eszenke a Latorca mentén, Zétény közelében) és a falvak közös legelői mellett egyre inkább a téli istállózás vált jellemzővé. A vízrendezés után nem elsősorban a struktúrája változott az állattartásnak, hanem területileg differenciálódott az ágazat jelentősége: a nagy, jobbára víz menti legelőkkel rendelkező falvak gazdasági előnye megnőtt a szükhatárú, kis legelőterületü településekkel szemben. A települések nagyobb részének állattartó gazdálkodását szorongatta a szűk legelő, ezek közeli falvakkal társultak - az úrbéres közösségek, illetve a legeltetési társulatok közvetítésével - a jószágok más határon való legeltetésére. A Latorca mente falvai a vízen túl (Bés, Csicser és más Ung-vidéki falvak határában) is béreltek legelőt, illetve legelőjogot. A Felső-Bodrogköz és az Ung-vidék településeinek hasonló társulása jött létre a 19. század második felétől a kaszálórétek, illetve a szénakereskedelem vonatkozásában is, mivel a vízrendezéssel párhuzamosan terjedő vetett takarmányok sem oldották meg egészében a jó piaccal bíró hízó-, illetve növendék állatok nevelésének gondját. Jószerével minden talpalatnyi területet igyekeztek kihasználni a legeltetés és a szénakaszálás céljára: a nyomáskényszer, illetve a forduló földek időszakában az ugart legeltették, a közös gazdálkodás bevezetéséig általános volt a tarló legeltetése - az utóbbit leginkább az aratás végén szervezett borjúcsordák révén hasznosították. Sok vonatkozásban a legeltetés és a rétgazdálkodás lokális feltételeire volt felfüggesztve az állatállomány fajtaváltásának folyamata is. A vízrendezést megelőző állapot rekonstruálása során csakúgy, mint az átalakított táj hasznosítása kapcsán fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Bodrogköz hagyományos paraszti gazdálkodásának szerkezetét egyfajta rugalmas rendszerként kell elképzelnünk. Értelmezésem szerint egyfajta „pulzáló”, a vízjárásoknak, periodikusan változó lokális feltételeknek megfelelő, azokhoz részleteiben alkalmazkodó gazdasági stratégia jellemezhette a vízrendezés előtti Bodrogköz jobbágyparasztjainak tevékenységét, vagyis lényegesen összetettebb, árnyaltabb annál az állóképnél, mint amit néprajzunk a vízjárta területek gazdálkodásáról - a sokféle haszonvétellel együtt - tart.12 Egyelőre csak sejthetjük, hogy a legeltetés és a takarmányozás arányai is változhattak az egyes évek vízjárásához, az időjárás ciklusaihoz igazodva. Mindezek részleteinek feltárása azonban még a további kutatás feladata lesz. 12 Vő. Bellon 1996. 111-141. 152
