Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
A Bodrogköz népessége életmódjával alkalmazkodott a táj adottságaihoz, kihasználta annak természet adta lehetőségeit, ugyanakkor tevékenységének egy része - elsősorban a termelőgazdálkodás és munkakultúra - ambivalens viszonyban volt az ökológiai környezettel. A termelőgazdálkodás és a táji környezet hasznosításának közvetlen formái komplementerként voltak jelen az egyes települések életében. Ezt a kettős viszonyt a történeti földrajzi és a néprajzi kutatás az ártéri gazdálkodás rendszerében egyesíti, megkülönböztetve annak korai, differenciált (13-15. század) és későbbi, komplex formáját. Frisnyák Sándor szerint a Bodrogköz látszólag homogén felszíne két morfológiai szintre tagolódott: az ártérre és az ármentes homokszigetekre. A táj népe mindkettőt racionális módon igyekezett hasznosítani: a lakófunkció az ármentes mikrotérszínekre, az ún. ősi települési szintekre korlátozódott, míg a gazdasági tevékenység az egész tájra kiterjedt. Bár a rendezés előtt nagy területeket borított víz (időszakosan és állandóan elöntött területek), a gazdálkodás változatos, tagolt volt. A folyókból kiágazó fokok, erek, holtágak, mocsarak mentén differenciált ártéri gazdálkodás (halászat, csíkászat, gyékény- és nádtermelés), erdőgazdálkodás zajlott. A nagy kiterjedésű rét- és legelőterületeken állattartás, a magasabb, ármentes szinteken szántóföldi gazdálkodás, a hegyek és a homokbuckák lejtőin szőlő és gyümölcs termesztése jelentette a megélhetés fő formáját.4 A táj kiélésének különböző formái történeti folyamatok, amelyek az egyes települések és kistájak históriájában értelmezhetők. Mindez lényegesen bonyolultabb struktúra annál, hogy a régiesebb eljárásmódok felől az összetettebb munkakultúra és paraszti életmód modellje felé haladva próbáljuk meg értelmezni őket. A tradíció az alkalmazkodás többféle formáját örökítette, amelyekből a mindenkori közösségek „választhatták ki” az adott településen - akár periodikusan is módosuló - környezeti feltételekhez való alkalmazkodás stratégiáját. Ez utóbbi ráadásul társadalmilag is differenciált volt: a középkortól kezdve, a termelőgazdálkodás volt a jobbágyparasztok alapvető célja, feudális szolgáltatásuk alapja, a zsákmányoló életmód kisebb csoportok, egyre inkább - a vízrendezés után hangsúlyosan - a marginális helyzetűek életmódjába szorult vissza. A recens módszerrel elérhető időszakban egyértelmű, hogy a bodrogközi ember számára - hasonlóan más tájak parasztjaihoz - a föld és a jószág, a paraszti munka lehetősége volt az elérendő cél, az volt a mintaadó modell. Úgy gondolom, hogy ez volt az emberi élet fő mozgatója a korábbi évszázadokban is. Ennek megfelelően, a táj hasznosításának formáit is annak megfelelő rendben tárgyalom, hogy azok milyen jelentőséggel, s milyen gazdasági szereppel bírtak az életmódban és az üzemszervezetekben.5 4 Boros 1994b. 5 Vő. Borsos 2000. 150
