Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Nyomatatás, kézirat, népi írásbeliség - Kéziratos vőfélykönyvek - Kisgyőri kézirat (Kisgyőr, 1841-1843)
A hét különböző személy kézírása négy nagyobb tematikai és időbeli egységre osztható. Ezek további csoportokra, tartalmi-funkcionális vagy forgatókönyvi szempontból szorosabban összetartozó kis szövegfüzérekre bomlanak tovább. A református vallásos szövegeket tartalmazó I. rész és a Barsi István költeményeiből álló IV. rész homogén és egységes, míg a II. és a III. részben található vőfélyversek további 12 egységre bonthatók, részben a lejegyző személye, részben a szövegek jellege alapján. A Kisgyöri kézirat tartalmi és formai elemzésének tanulsága az a keletkezési mód, ahogyan egy ilyen, több generációs kéziratos könyv évtizedek alatt létrejön. Az első szembetűnő jellegzetesség a kétféle szövegtípus (református vallásos versek és vőfélyversek) együttes jelenléte, illetve a sorrendi keveredéssel együtt is viszonylag stabil elkülönülése. Az I. rész időben, szerzőjében és tematikájában is alapvetően különbözik a többitől. Feltehető, hogy az 1788-ban B. M. P. által megkezdett kéziratos könyvet az 1840-es évekig változatlanul őrizte, és mindennapi munkájában egyházioktatási célokra használta a kisgyöri lelkész vagy kántortanító. 184l-ben kerülhetett a Barsi család birtokába, akik közül főként két személy, Barsi Filep és Barsi István írta tele vőfélyversekkel az üres lapokat. Közben más családoknál (Bihari család) is járt a kézirat, valószínűleg a vőfélykedő férfiak használták és adták kézről-kézre. 1843-ban lezárult ugyan a keletkezéstörténet, de aktív használatban lehetett a könyv még az 1900-as évek elején is, a későbbi múzeumi adományozó Éles família birtokában. Erre utalnak a 35. oldalon és a 106-107. oldalon található utólagos, ceruzás és lila tintás bejegyzések: Eles János 1898, Eles József, Eles Dezső, Éles János Kisgyörben 1909-ben. A Kisgyőrből ismert más, későbbi kéziratos vőfélykönyvek mindegyike tartalmaz szövegeket ebből a korai kéziratból, tehát a falu vőfélyeinek kezében 60-70 éven át a közvetlen használatban forgott ez a vegyes gyűjtemény. Valószínűleg nemcsak a lakodalmi, hanem az egyházi verseket, imákat és énekeket is használták a kézirat mindenkori birtokosai. A kétféle szöveganyag együttes jelenléte azt jelenti, hogy a vőfélyverseket a falu református értelmisége másolta le, írta le emlékezetből, illetve maga költötte. Ez a népi kéziratok szerzőinek fontos közvetítő szerepét támasztja alá, amelyet az írásbeliség-szóbeliség kettős természetű tradíciójában betöltötték a 19. században. Ugyanakkor érzékelnünk kell azt a szemléletet és gyakorlatot, hogy a vőfélyvers ebben a kontextusban az úrvacsorái énekekkel, a népszerű zsoltárdallamokra készült alkalmi egyházi szövegekkel, illetve imákkal és vallásos versekkel áll párhuzamban. Nem népi eredetű, de népi használatra szánt szövegek ezek, a faluközösség literátus embereinek tollából, mindkét műfajcsoport esetében kifejezetten ünnepi alkalmakra. A második jellegzetesség, hogy a tisztán ponyváról másolt 9. egység kivételével nem találunk a kéziratban igazi forgatókönyvszerű, lakodalomrendező jellegű sorrendet. A lakodalom menetétől függetlenül, az egyes szokásmozzanatok - mint csomópontok — köré rendezve, aránylag szabadon és vegyesen jegyezték le a szövegeket. Az 184l-es datálású részeket gyakran megelőzik az 1843-as dátumok; egy-egy szerző kézírása a kötet elején és végén is visszatér; bizonyos szövegek többször is szerepelnek; a címek vagy a strófák elé írt irányadó sorszámozással csupán az 5. egység egy részében találkozunk. Mindezek a jegyek a kézirat életére utalnak: a kézről kézre adott 96
