Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Forgatókönyv
gatókönyv közül a legbonyolultabb) már a 19. század közepén kezdte átadni a helyét az egyszerűbb, egy háznál rendezett formáknak. „Egyes területeken az esküvő előtti és utáni menyasszony-búcsúztatás egybeolvadva az esküvő elé került. így volt ez Egerben már 1846-ban és a matyóknál is.”161 A szentesi reformátusok körében még korábban megszűnt a két háznál való lako- dalmazás, és ezzel együtt a kelengyevivő nászmenet is. A kéziratos egyházi krónika hivatalos magyarázata szerint azért, mert a menet akadályozását célzó tréfás (ám kétségtelenül komoly történetiséggel bíró, és fölöttébb archaikus) népszokások már a násznép testi épségét veszélyeztették. „Ez a szokás 1807-ben Lakos János Curátorságában eltörlődött, mert ez a leányos házhoz való menetel jó útban veszedelmes, sárban alkalmatlan volt. Puskáztak, pernyével töltött fazekakat hajigáltak a lovak alá, mely miatt a megszelesedett lovak, sokszor felforgatták a kocsit. Ezen idő óta a templombeli esketőről egyenesen viszik a leányt — a legényes házhoz .”162 Ugyanebben az időben, 1800-ban hozott hasonló korlátozó rendelkezést a lakodalmas menetre vonatkozóan a debreceni városi tanács. „Gyakran tapasztalván, hogy az ezen városban tartatni szokott lakodalmak alkalmatosságával a menyasszony párnáját a vőlegény házához nagy és pajkos ceremóniával részeg lovas legényeknek nyargalódzása között szekereken vinni, és ebből illetlen lármán kívül veszedelem is szokott következni, a minthogy úgy referáltatik, hogy tegnap is egy ifjúnak a karja, lova elesvén, eltört. Hogy azért az előbbi következhető illetlenségek és veszedelmek ez után eltávoztassanak, rendeltetik: hogy a párnáknak ilyen lármás vitele végképpen tiltódjon meg és a párna vitelkor lovas legények és muzsikusok ne légyenek.”163 A rossz útviszonyok miatti nehéz közlekedés, és a virtuskodástól való óvakodás mögött persze józan anyagi megfontolások is húzódhattak. A Képes Újság 1865-ös leírása így vezeti be a két háznál rendezett lagzi (akkor már régiesnek ható) bemutatását: „Az egynéhány év előtti szokást írjuk le, mely mostanában költségkímélés tekintetéből már csaknem feledésbe megy. T. i. esketés után két részre oszlott a lakodalmas nép, — a menyasszonyt muzsikaszóval a szülei házhoz vitték hozzátartozói: a vőlegény szintén haza ment násznagyjával, vőféljével és vendégeivel: mindkét rész mulatott magának, míg végre a vőlegény násznagya, átküldi az egyik vőfélt, nézné meg, hogy s mint vannak a menyasszonyos háznál; az virágosán lobogósan belép az érdemes menyasszonyi vendégek közzé s kezdi a menyasszony-kikérést.”164 Egyértelműen az anyagi szempontokkal magyarázható a kétféle alaptípus együttes megléte a 19. század második felének mezőcsáti lakodalmaiban. A dél-borsodi Mezőség karakteresen alföldi gazdálkodású, szálláskertes, és népi kerámiájáról híressé vált 161 BAKÓ F. 1955. 389-390. 162 Általam korszerűsített átírás, az eredeti forrásközlés betűhív. FILEP A. 1971. 130. 163 BÉRES A. 2009. 26. 164 RÉSŐ Ensel S. 2006. 164. 52
