Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Alkalom és rítus
tatványok esetében természetes, hogy a nagy példányszámban és tömegesen piacra dobott kiadványok nem tudják az egyes kistájak, falvak, etnikai vagy társadalmi-foglalkozási csoportok konkrét hagyományait és annak változásait nyomon követni. Még akkor sem, ha ezt esetleg a címükben jelzik is az alföldi, mátravölgyi, dunaföldvári és hasonló tágabb-szűkebb földrajzi megjelölésekkel. A tájegységi/települési címadás inkább csak reklámfogás: a városi emberek szemében ez az autentikus népiesség érzetét kelti már a 19. században is, de még inkább a 20. század első évtizedeiben. A kéziratos vőfélykönyvek esetében pedig számolnunk kell a ponyváról történő másolással, vagy a többgenerációs vegyes gyűjtemények rendszertelen szövegsorrendjével. Egyet kell tehát értenünk azzal a véleménnyel, hogy a vőfélyrigmusok idézése és sorba rendezett közlése semmiképpen nem helyettesíti a szokásleírást.128 A lakodalomkutatás első elméleti igénnyel készült monográfiája, A kolonyi lagzi a színjátékszerű szokások körébe utalja a lakodalmat, és a színjátszás esztétikai-funkcionális fogalomkészletével írja le a szokás menetét. Putz Éva a forgatókönyv kifejezést még nem használja,129 de könyvének második, szöveghű adatközlő része lényegében a „színdarab forgatókönyvét” adja, a zenei elemek hangsúlyozásával. A szerző tömören így összegzi ez irányú törekvéseit: „Igyekeztem bemutatni, hogy a lakodalomnak egységes, kötelező szerkezete van.”130 Az egységes és kötelező szerkezet különböző elemekből épül fel, és ebben a tekintetben Putz Éva nem választja el a szokás menetének egyes mozzanatait, és az azokat körülvevő tárgyi, rituális, zenei stb. kellékeket. „A lakzinak mint összetett és nagyépítményű művészi valóságnak elemtana gazdag. A jel-elemek kisebb rendszereket alkotnak, s e részrendszerek egysége adja az egész elemtant. Ilyen részrendszert alkotnak a térszíni elemek, a mozgás, a szerep, a zenei, a rituális, a jogi és a tárgyi kellékek részrendszerei.”131 A különböző elemek ilyen jellegű egységes kezelése megfelelt ugyan a szerző holisztikus szemléletéből fakadó kívánalmaknak, nem tudott azonban a különböző lakodalom-leírások összehasonlító elemzésének alapjává válni. A későbbiekben célszerűbbnek bizonyult az a látásmód, ahogyan Niedermüller Péter közelített a komplex szokásrendszerek — mint például a lakodalom - szegmentálásának problematikájához. Az összehasonlító vizsgálatok és egyáltalán a szokáselemzés alapvető feltétele, hogy azonos kritériumok mentén behatárolt, egymással érdemben összehasonlítható elemekre lehessen bontani a nagy rendszereket. Ennek érdekében Niedermüller a szokásesemény fogalmával jelölte „a rendszernek az elem128 SZILÁGYI M. 2004. 328. 129 A szokáskutatásban a forgatókönyv kifejezést, mint a szokáshagyományozás központi kategóriáját két évtizeddel később Németh Imre vezette be. Szociológiai szemléletű módszertani újítását először a naptári ünnepek színjátékszerű szokásai kapcsán alkalmazta, ám a terminus használata a lakodalom-leírásokban is hamar polgárjogot nyert és általánossá vált. NÉMETH I. 1966. 50-58; 1979. 206-207. 130 PUTZ É. 1943. 38. 131 PUTZ É. 1943. 15. 41
