Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Bevezető - Kutatástörténet
paraszti attitűdökkel is foglalkoznak, és ezért elméleti vagy módszertani tanulságokkal segítették a kutatást.74 A népi kéziratos könyvek, és azon belül a ponyváról másolt szállományként értelmezett kéziratos vőfélykönyvek kérdéséhez folklóresztétikai alapon szól hozzá Szabó László. Lényegében Ujváry megközelítését ismétli meg más aspektusból, amikor verstani, funkcionális és esztétikai elemzésnek veti alá a menyasszonybúcsúztató vőfélyszövegeket. Elkülöníti a lakodalmi rítusénekektől és a lakodalmi költészet egyéb műfajaitól, és a protestáns kollégiumi diákhagyományok alkalmi köszöntőverseivel hozza összefüggésbe.75 Vizsgálatának eredményeként megállapítja, hogy a vőfélyversnek - a többi folklórműfajjal ellentétben — önálló esztétikai értéke nincs, csupán az alkalmi jelleg és a kötött funkció ruházza fel esztétikai minőséggel. Ilyen értelemben nem sorolható a folklórműfajok rendszerébe.76 Lényegében ehhez a kutatási megközelítéshez kapcsolható Katona Imre, amikor a vőfélyverseket — költészettani és morfológiai jegyek, illetve funkcionális jellemzők alapján — a rigmusköltészet kategóriájába sorolja .77 A Magyar Néprajzi Lexikon címszavában pedig a folklór és a nem folklór egymásra hatását hangsúlyozza.78 Szabó László megközelítésével azért nem értünk egyet, mert a folklór fogalmának egy korszerűbb, az írásbeliséget és az írásban terjedő-variálódó kéziratos műfajokat is magában foglaló értelmezését tekintjük érvényesnek. Ugyanakkor tény, hogy az esztétikai alapon történő (lejminősítés gyakran máig együtt jár a vőfélyversek szakirodalmi interpretációjával. Szilágyi Miklós például így ír erről: „Már a kutatás kezdetén nyilvánvaló volt, hogy ezek a szövegek nem népköltészeti alkotások, s a szó szoros értelmében nem is ’szépek’!”79 Ügy vélem, a szövegek feltárása, rendszerezése, elemzése szempontjából a szó hétköznapi értelmében vett esztétikum, a „szépség” másodlagos kérdés. A folklórműfajok zárt (azaz tradicionális, szájhagyományozó és közösségi) rendszeréhez képest egy bővebb fogalmi keretet javasol számos munkájában Keszeg Vilmos, aki éppen egy lakodalmi vőfélyvers-anyag tüzetes elemzésével indítja a népi írásbeliséggel kapcsolatos műveinek hosszú sorát.80 Megközelítése ugyanúgy a népi írásbeliség felől történik, mint az Ujváry Zoltáné, azonban Keszeg Vilmos — funkcionális, szemantikai és kommunikációelméleti alapon — a lakodalmi költészetet elkülöníti a 74 SÁNDOR I. 1972. 185-218, BECK Z. 1978. 115-178, JUNG K.-KATONA I.-LÁBADI K. 1993, ZOMBORII. 1995. 205-240. 75 Lásd ehhez BÁN I.-JULOW V. 1964, illetve a későbbi feldolgozások közül elsősorban KOMÁROMY S. 1989. 189-203, NAGY Júlia 2001. 83-92, 2004. 76 SZABÓ László 1983. 335-360. 77 KATONA I.-SIMON Z.-VARGA I. 1955. A népköltészet, irodalom és rigmusköltészet összefüggéseiről hasonló szemléletben ír BÉNYEIJ. 1992. 38-49. 78 KATONA I. 1982. 598-599. 79 SZILÁGYI M. 2004. 328. (Kiemelés a szerzőtől.) 80 KESZEG V. 1991. 17-72. 30
