Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Szövegelemzés - A közköltészettöl örökölt stílus és poézis - Verselés

3. Elmegyek már házatoktul,

El kell menni, nincs mit tenni,

Sír az én szívem bennem,

Hogy veletek nem lehetek mdrJ29

A szó eleji betűrím, az alliteráció is meglehetősen ritka vendég a vőfély versekben. A taktabáji Maskara-vers egyik strófája szép kivétel.

7. Csíkot, csukát, csöregét itt eleget adnak,

Diót, dinnyét, derelyét asztagokba raknak.

Makkon malacot télben is hizlalnak,

Gyógyulásiul, hasfájástul hajnalba jóllaknak?1®

Rendhagyó és egyedi az egyik legelterjedtebb kásapénz-szedő vers ponyvái eredetű szövegének kisgyőri változata. Ebben a magas és mély hangrendű magánhangzók ellentétére, de az azonos mássalhangzók összecsengésére épülő rímmel találkozunk:

Szegény, hogy a kását ott kinn kavargatta,

A tűz a jobb kezét nagyon megégette,729 730 731 732

Az önrím és a tiszta rím keveredéséből jön létre a több változatban is ismert agyon— vagyon—fagyon szójáték. A Pacséri vőfélykönyvben és a Diák versek, mondókák (1745— 1749) című kéziratos gyűjteményben található párhuzamai is ugyanezen szavak köré épülnek, sőt lényegében a szépen eltalált rímelés jelenti ennek a vándorstrófának a legfontosabb kohéziós elemét.

Cibere, derelye, lencse, borsó vagyon,

Egy megdöglött kappant hatan vertünk agyon.

Akinek bor nem kell, kezembe víz vagyon,

Igyon hát belőle, ballagjon a fagyon!12

729 Kisgyőri kézirat, 1841-1843. [52.]

730 Taktabáji vőfélykönyv. Taktabáj, 1899-1905. [185.1.]

731 Kisgyőri kézirat. Kisgyőr, 1841-1843. [203.]

732 Taktabáji vőfélykönyv. Taktabáj, 1899—1905. [167.] 18. századi szövegpárhuzama: RMKT XVIII/4. 2000. 308. (127.)

230