Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészettöl örökölt stílus és poézis - Verselés
asztali áldás esetében pedig közvetlen módon is megvan a kapcsolat az istentiszteleti gyülekezeti imádságok szövegeivel. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a lakodalmi költészetben a terjengős próza megjelenése a művelődéstörténeti-társadalmi háttérből adódó egyházi liturgikus kontextus következménye: a prédikáció és a gyülekezeti ima hatása egyértelműen igazolható. Ugyanakkor tetten érhető a szóbeliség egyik fontos stiláris eleme, a szólások és közmondások gyakori közbeiktatásával létrejövő ún. proverbidlis szófüzés is, például a 3. szöveg esetében. A prózai szövegekkel kapcsolatos másik fontos szempont a 19. század folyamán bekövetkező változások vizsgálata. A legfőbb változás mindenekelőtt a próza arányaiban figyelhető meg. Az összehasonlításra egzakt lehetőséget biztosító kisgyőri vőfélykönyvekben az 1840-es évektől az 1910-es évekig terjedő időszakban kevesebb mint felére, 31%-ról 14%-ra csökken a prózai szövegek aránya a verses anyaghoz képest.702 Ugyanez a tendencia érvényesül a ponyvanyomtatványokban is: míg a korai kiadásokban gyakran a versek előzményeként is találunk prózai köszöntőket, addig a század végére ezek teljesen eltűnnek, illetve az önálló füzetként árusított násznagykönyvekben koncentrálódnak. Lényegében a verses formák divatjának erősödését és a prédikációs-imádságos hangvételű próza használatának elhalványulását érzékelhetjük a vőfélykönyvekben. A csökkenő arányok szövegtípushoz való kötöttsége azonban megmarad. A kisgyőri anyagban például stabilan három szövegcsoport: a bokrétaváltáshoz tartozó versek, a hívogatok és a hitre követő (a templomba való elindulásra felszólító) versek maradtak meg prózai formában a 20. század elejére is. Az 1909—1911-es násznagyi versek pedig lényegesen egyszerűbbek, rövidebbek lettek az 1840-es évekből fennmaradt elődeikhez képest. A próza arányának csökkenése, és a verses szövegek divatjának erősödése sajátos átmeneti formákat is teremtett a 19. században. Több olyan példát ismerünk, ahol a néhány strófányi verses rigmust megelőzi vagy követi egy rövidebb prózai szakasz; illetve néhány esetben a két forma váltakozik egymással. A 8, 21, 22, 164. számú szövegekben a vers és a próza aránya hasonló, míg a 43. számú esetében a próza van túlsúlyban. Az egy-két mondatnyi terjedelemre történő lerövidülés legszebb példája a 26. szöveg, az ágykikérés beköszöntő soraival. A vers és próza váltakozásának legérdekesebb esete a 41. szöveg, ahol a kéziratos eredetiben strofikus, sorokra tördelt versformát alkalmazott a szerző Bihari Lajos. A szótagszám és a páros rímek alapján volt lehetséges a három sorpár elkülönítése, mely a közöttük lévő egy-két összekötő mondattal kapcsolódik összefüggő szöveggé. A prózai és verses részek váltakozása nem volt ismeretlen a 18. században sem. Jól példázza ennek az átmeneti formának a meglétét a Köszöntő versek erdélyi gyűjteményében (1759—1760) található, Szavak 702 TÓTH A. 2008. 134-142. 219
