Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészettöl örökölt stílus és poézis - Verselés
című köszöntő- és áldásfüzér, mely a 19. századi vegyes szövegekhez nagyon hasonló szerkezetben került lejegyzésre.703 704 Az átmeneti formák másik típusában a rímes, olykor strófákba szedett versek ingadozó szótagszáma és bizonytalan verstani szerkezete kölcsönöz prózai jelleget a szövegeknek. Ez nem az jelenti, hogy a szabályos nyolcas vagy tizenkettes sorok közé egy-két szótaggal hosszabb vagy rövidebb sorok keverednek, hanem azt, hogy versként sokszor nem is értelmezhető formákkal találkozunk. Lényegében eldöntendő kérdés, hogy rímes és ritmikus prózának, avagy gyengén sikerült versnek tekintjük-e az alkotásokat. A legtöbb ide tartozó szöveg a hívogatók között található. Erre a tartalmi-funkcionális csoportra erősen jellemző a próza használata, és ezen a lakodalmi forgatókönyvi helyen a versek terjedése csak egy későbbi, a 19. század második felében lejátszódó változásnak az eredménye. Éppen ezért alakulhattak ki olyan átmeneti jellegű szövegek, amelyekben az egyébként stabil kezdő- és záró versszakok között a meghívással kapcsolatos adatok elsorolása prózaszerű formában történik. Az ingadozó szótagszámú sorok tehát éppen ott jelennek meg, ahol a hívogatás lényegi mondanivalója hangzik el, megtartva a prózai formáktól örökölt mondatszerkesztési megoldásokat. A 24. szövegben például a verstanilag szabályosnak tekinthető első két strófa után egy kötetlen szótagszámú, ámde rímes és ritmikus tagmondatokból álló rész következik. Ehhez hasonló példákkal szolgálnak a 16, 23, 25, 61. szövegcsaládok egyes változatai is. 3. Eljegyezte úgy, mint hajadon leányát, De ez eljegyzésben nem akarván megmaradni, Hanem örökös kötést akar majd tenni. Azért általam tiszteli, hogy a hétnek Szerdai napjára, az Isten házába, A hitnek vallására, ugyanazon Napnak esteli órájára szívesen meghívja önként.m A vőfélyversek legjellemzőbb versformája a tizenkét szótagos, két félsorra tagolható, (6+6, 5+7, 7+5, megoszlású, korábban alexandrinusnak is nevezett) felező tizenkettes, négysoros bokorrímes vagy páros rímű strófákban. Ez a Gyöngyösi-strófa néven ismert versforma a 17. századi barokk irodalom öröksége. Zrínyi Miklós (1620-1664) tollán ebben íródott a Szigeti veszedelem, és Gyöngyösi Istvánnak (1629-1704) a korszakot alapvetően meghatározó epikus költeményei is ebben a versformában születtek. A Gyöngyösi-strófa később az egész magyar irodalom egyik legnépszerűbb versformá703 RMKT XVIII/8. 2006. 330-332. (204.) 704 Taktabdji vőfélykönyv. Taktabáj, 1899-1905. [24.] 220
