Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
Gyümölcstermesztés és -kereskedelem a Bodrogközben (A Tisza-kertek hasznához)
kultúrának is kísérője. Külön vizsgálatot érdemel majd Nagytoronya gesztenyetermesztése, bár eddigi recens gyűjtéseim nem igazolják az összeírás rendkívüli számadatait. Figyelmet érdemelnek a két mezőváros, Zemplén és Királyhelmec magas mutatószámai is. 21 0 Az 1930^-0-es évek előtt a gyümölcstermesztés alapvetően extenzív ágazata volt a paraszti gazdaságoknak. A fákat lényegében nem gondozták: legfeljebb hernjópósrú szedték le a beteg ágakat. Azt tartották, hogy a régi fajtákat még a hernyó sem bántotta, s azok védettebbek voltak a kártevők és betegségek ellen is, mint a nemes gyümölcsök. Az árterek, szilváskertek állományát nem kellett ültetéssel szaporítani: magról szaporodott az tovább, s inkább az irtása, gyérítése adott munkát. Nemesítés, oltogatás a jelzett időszakig nem volt, bár egy-két kertészkedő hajlamú ember mindig akadt, akik a vad alanyba új, ismeretlen fajták oltásával próbálkoztak. A szőlőbeli gyümölcs fáknál lényegében a szőlő permetezésével párhuzamosan indult meg a gyümölcsfák védelme is: kezdetben seprővel igyekeztek rácsapkodni a rézgálicoldatot a növényekre. A magas, dús lombozatú fáknál ez nem lehetett sikeres, azokról egészében a termést sem lehetett betakarítani. Ez is serkentette a metszés elterjedését. A hagyományos fajtákról és termesztési eljárásokról a gyümölcsnevek is tanúskodnak. A Felső-Bodrogköz és a Bodrog mente falvaiban igen nagy számban élnek még a régi gyümölcs fajták nevei, amelyek bizonyos mértékben érzékeltetik a fajtaváltás, ill. a termesztőtechnika változásait is. Ezek többségükben már eltűntek, tehát az azonosításuk nem lehetséges, s nem lehet pontosan azt sem eldönteni, hogy a különféle nevek különféle speciesekhez tartoztak-e. A nyelvi anyag archaikus jellegére utal azonban az, hogy többségében tulajdonságot, jelleget jelöl (szín, íz, méret, ill. súly, forma stb.), s kevés közte a 20. századi fajtaváltásokkal, nemesítésekkel megjelenő gyümölcs fajta neve. A fentieknek megfelelően a nevek jó része belső fejlődésűnek tűnik, s az anyag mai állapotában már nem is igazán alkalmas az elterjedés folyamatainak rekonstruálására. Különösen gazdagnak tűnnek az almanevek, a vizsgált terület falvaiban ezek a nevek a legterheltebbek is. A gyümölcsös falvakban olykor 6—7 almanevet is ismernek a régi fajtákból, ezekhez körtéből legfeljebb 2—3, szilvából inkább 1—2 társul, s lényegében elhanyagolható az ismert cseresznye-, meggy-, dió- és más gyümölcsnevek száma. Falvaink többségében ismert az apróposadt alma, melynek a Bodrog mentén szlovák elnevezését is ismerik: radóka. Általánosan ismert az aranypármin, a hatul vagy batur és a borízű, csak Rad lakói emlékeznek a baranyók almára. (Nem zárható ki a névadás szlovák kapcsolata.) Csak Kisújlakon bukkan fel a csipszaralma elnevezés, általános viszont a csörgő—csórgős, kevéssé a csanális—csinálos almanév. Ugyancsak közkeletű az édesalma elnevezés, valamint a fontosalma. A fanyar, húzós, zöld színű gyümölcsre a Tisza mentén általánosan ismerik a fusfa—ficfa almanevet, ami a Tiszavölgyön másutt is elterjedt. Mindenütt ismert a jáncsecs—jáncsecs, a jeges, a húsvéti rozmaring, a kormos almanév, a Tisza mentén fordul csak elő a laposalma, valamint a — vél21 0 A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája, 1895. Magyar Statisztikai Közlemények XV. 85
