Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Gyümölcstermesztés és -kereskedelem a Bodrogközben (A Tisza-kertek hasznához)

hctően a mosánszki névből származó — mosánka elnevezés. A patfin almát csak Leleszen hallottam említeni, a ranet (baum- és kanadai változatban) Kistárkányban volt ismert. A sóvári fajta igen sokféle változatban termett: téli, nyári, jeges, csíkos, török, nemes, parasgt jelzőkkel említi. Kevéssé elterjedtek a sólyom, tökalma—tökédes, törökpiros és a törökbálint nevek, a tótpiros pedig csak Bacska és Battyán településekről került elő gyűjtésem során. Zétényben ismerték a tracskaédes almanevet. Ujabban a nemes almafajták terjedtek el: a jonathán, délies, stárking általánosan ismertek ma már. A körtenevek zöme az érés idejére, valamint a gyümölcs tulajdonságára, élvezeti értékére utal. Ilyenek az árpávalérö—árpaérő, búzávalérő, zabbalérő, a cigánykörte (a gyümölcs általános, közönséges elterjedtségére is utal), a babos, a csengőkörte, disznószarkörte, fűzfa (ßefa) körte, fürsös, szotykos, kormos, kavicsos vagy kavacsos, lókörte, lisztes, mésy, mézes-, mézédes körte, nyakas, nyári, pirosódalú, pergament, parázs, sárgakörte, sgokekörte, tojáshéjú, vérbélű, vajkörte. Nemesebb fajta a (jdilmosj császárkorié. A fentiekhez képest szegényesebbek a szilvafajták elnevezései, amiben bizonyára szerepet játszott, hogy a szilvások jelentős része szinte vadon termő ártéri liget volt a Tisza mentén. Általánosan ismertek a berbená, duránci vagy duráncki, a gömbölyű szilva és a veresszilva nevek. Ritkábban használatosak a formára, méretre utaló cseresznyeszilva, kökényszilva, a lószpmű, valamint az ugyancsak tulajdonságot jelző muskotály—muskotályos, pirosódalú és a hólyagos kifejezések. A sárgaszilva neve általánosan fosóka vagy fosóstjlva. Nagytárkányban és Kistárkányban a dobronyi elnevezés őrzi a Tisza túlsó partján fekvő Nagydobronv nevét. A cseresznye termesztésének kisebb jelentőségére, ill. annak néhány központban való előfordulására utal, hogy elnevezései közül csak a koránérő, májusi, a fekete, a ropogós, valamint a rövidszárít tulajdonságnevek bukkannak tel, s csupán a kisgéresiek szentest cseresznyéje utal egyértelmű fajtanévre. Hasonló módon szegényesek a diófajták nevei: csak a vékonyhéjú, papírhéjú és a tökös kifejezéseket sikerült fellelnem. Magában a gyümölcskereskedelemben a gyümölcsfajtáknak, ill. neveknek valójában nincs jelentősége. A hasznosítás módja, formája a döntő (lekvárnak való szilva, pálinkának való szilva, téli alma vagy körte, reszelni való alma stb.), ill. sajátos márkanévként jelennek meg egyes helynevek bizonyos gyümölcsök kapcsán. A Tisza mentén a técsői és a tárkányi gyümölcsök voltak „márkák", valamint — a FelsőBodrogközben és Kassán — a géresi cseresznye. Az elmúlt évszázad során a gyümölcstermesztésben számos változást lehet kitapintani a Bodrogköz falvaiban. A gyümölcsfában szegény településeken a parasztgazdaságokban valójában nem jelenik meg gazdasági feladatként és lehetőségként a gyümölcs, legfeljebb annyiban, hogy valamelyik szomszédos faluból lekvárnak való szilvát vásárolnak a család számára. A gvümölcserdőkben, ligetekben gazdag falvak elsősorban adottságnak, lehetőségnek tekintik a gyümölcsöt, aminek éppen az a haszna, hogy lényegében csak a betakarításnál és — esetleges — értékesítésénél igényel munkát. A faállomány javítása, a termesztési technika tökéletesítése a már korábban is megfelelő adottságokkal rendelkező falvakban indul meg, itt azonban a nagyobb munkabefektetés és — nemesített fajták beszerzésével — kisebb anyagi ráfordítás növeli meg a várható gazdasági hasznot. Saját fogyasztásra viszont minden 86