Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A változtatható és a változatlan A bodrogközi táj átalakítása és annak hatása a hagyományos népi kultúrára
A házi kertekben alkalmatos dohányok, káposztájok és más zöldségfélék teremnek és magok szükségekre elegendő. Vagyon a Hellységnek egy bizonyos falu réttye nevű kaszálója az uraság engedelméből, mellyen szokott teremni mint egy 20 szekér széna, volt egy tökös nevű halászó tava is, de attul az uraság ez előtt mint egy fél esztendővel a lakosokat az uraság el tiltotta." Nézzük meg még egy karakteres bodrogközi falu. Bodroghalom (Luka) úrbéri bevallását. „IV. Haszonvételek: 1. Az helység határa két nyomásban vagyon, melynek mind a két járása mikor ap Úr isten a föld termésére alkalmatos üdőket spolgáltat, valamit szoktak vetni, mindeneket megtermi. Ugyanit gabonát, zabot, árpát, kukoricát, melynek termésével kenyérnek szükségét segíti. S több eféléket, jelesül pedig gabonát, ollyat melybül a tésztás étket is jóizűn megehetik. 2. Kaszáló réttyek nagyobb résziben olyan vagyon, melyek marha téli legelésre alkalmatos széna csináló füvet terem. S vannak ollyatén kaszálók, melyeken sarjút is kaszálhatnának a spárap iidőjárásban, hogyha jó rendtartás volna, s a vidéki marha is kaszálójokra ki nem csapna. De többnyire szénájok is, midőn ap árvíp nem uralkodik, annyi terem, hogy sarjúra nincs szükségek, azért is soha szokásban nem volt közöttök... Károk: Ezen helység egész határával együt környös körül nádas, rétes fertők közöt helyheztetik, kinek fekvése természeti önként mutattya káros s terhes álapottyokat, valahányszor a Tisza kiárad, azonnal terjeszkedik a rétségre, és nádas, rétes fertököt ellepvén, kimenekületektül elrekeszti. Midőn a víp árjának nagyobb öpöne van, aratás idejéig is marhájukkal kimenetelek nem lehet... 2. Kaszálóréttyek ámbár ugyan szükségekre elegendő, de az árvizek miat káros, és nagy része csak csupa sás. Készült szénájoknak béhordása pedig nehéz, midőn ap hosspas spárasság rajtok nem segit." (t i Az adatok azt jelzik, hogy az áradások nem egyforma intenzitásúak, s különféle gazdasági cselekvést engednek meg a jobbágyparasztoknak. Figyelmeztető a szénatermés jelentőségére történő utalás, ami az állattartásban is vegyes technikát, tartásmódot sejtet, még pontosabban a legeltetés és a takarmányozás változó arányát a mindenkori vízjárásnak, ill. szénatermésnek megfelelően. (A 18—19. századi adatok a Bodrogköz egész területén nagy volumenű szénagazdálkodásról tanúskodnak. 7 0) De árulkodó az „alább való szántók" megfogalmazás is, ami ugyancsak többszintű gazdasági térszínt és többféle gazdasági stratégiát, cselekvéssort körvonalaz. Ha tanulmányozzuk a bodrogközi falvak 19. századi kéziratos térképeit, de különösen azokat a rendkívül kifejező vázlatokat, amelyeket Frisnyák Sándor azok felhasználásával készített a települések vízrendezés előtti tájhasznosításáról, akkor meg kell állapítanunk, hogy a határ használata vidékünkön egészen más rendszerben működött, mint amit a feudális korról a történetírás tart. (Más kérdés, hogy az Arpád-kor falvainak jelentős része vízjárta térszínekhez kötődött.) A falu mint modell azt is kifejezi, hogy a különféle adottságú, hasznú földek funkcionális egységeket alkotnak, egyszersmind határvonalakat is képeznek, s működtetésük a parasztok Idézi: Dankó 2001. 94-95. Vö. Takács-Udvari 1998. 44-47. ™ Bodó 1992. 48-60, Viga 1996. 46-49. Bellon Tibor adatai igazolják, hogy a 18. században a Nagykunságban is változtatta az elöljáróság - a legelők mindenkori állapotának megfelelően - a nyájak legelőterületet. Vö. Bellon 1996. 111—141. Bellon Tibor munkájának erre a vonatkozására Szilágyi Miklós hívta fel a figyelmemet, amit ehelyütt köszönök meg neki. 34
