Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Újabb adatok és szempontok a Bodrogköz vízrendezés előtti állattartásához

jelentőségét — a megváltozott tartásmód és a lezajlott fajtaváltás eredményeként is — gyakorlatilag elveszítette az első világháború végéig.

1

5 Hogy az erdők mellett nem volt elhanyagolható a réti tartás sem, azt — a korábbi adatok mellett — Cigánd 18. század végi leírása igazolja. „Hogy az ide való Lakossok semmiféle Barom pásztorokat nem tartanak, hanem tilalmas mezejeket Palánkokkal szokták ell keriteni, és ezel zárják ell a marha legelőt a tilalmas mezőtül, sertésseiket pedig valamint Tavasszal ki eresztik a mezőre, azok minden reájok való gondoskodás nélkül mind addig, valamíg élelmek a Gyikinyes Tóból ki nem fogy, haza nem mennek, akkor pedig malaczaikkal együt magoktul meg keresik gazdájokat."

1

6 A nyomásos határhasználat a 18. századtól mind erőteljesebben kikényszerítette az állattartás és a földművelés összhangját, s mind az ugart, mind - időlegesen, a betakarítás után - a szántókat a legeltetés szolgálatába állította. Bár falvanként változott mindezek lehetősége és belső aránya, bőséggel szólnak forrásaink az ugar területének legeltetéséről is, aminek gyakorlata ugyancsak megéri a nyomásos határhasználat végét, még akkor is, ha az ugarnak a 19. században már igyekeznek kisebb-ilagyobb részét hasznosítani a kapásnövény-termesztés céljaira. Bizonyíthatónak gondolom, hogy az egyes faluközösségek és az uradalmak többféle legelőterületet használtak folyamatosan, s abban nem csupán a vegetáció éves rendjét követték, hanem alkalmazkodni igyekeztek a mindenkori vízjárásokhoz is. Ezt az alkalmazkodókészséget magam egészében is jellemzőnek gondolom a Bodrogköz falvainak hagyományos tájhasználatára, létformáira, életstratégiáira, a műveltség egész jellegére. Mindez közvedenül és közvetve is, összefügg a legeltetés és a takarmányozás rendjének és üzemszervezeti megjelenések problematikájával is, ami nem egyszerűen történeti időrend, „fejlődés" kérdése, hanem az alkalmazkodás lokális formája is. Sefna- és rétgazdálkodás Bár a haszonállatok tartásmódjában a legeltetésnek domináns szerep jutott, a rét- és szénagazdaság szerepe a Bodrogközben is igazolható a 14. századtól kezdve.

1

7 A legeltetés és a takarmányozás — a gazdálkodás technikájában és az üzemszervezetben egymást kiegészítő — rendje meggyőződésem szerint nem volt egységes, s a táji adottságokkal és a gazdasági célokkal összefüggő változatokban létezett. Túlzottan sarkosnak érzem, s a vízrendezés utáni időszak kényszerének gondolom azt az állapotot, amit a kutatók egy része megfogalmaz — ami a magyar mezőgazdaság 19. századi szerkezetváltozását általában jellemzi —, hog)' a legelők és a legeltetési lehetőségek visszaszorulásával került előtérbe a takarmányozás.

11

1 Az 1772-es úrbéri bevallás adatai kifejezetten azt jelzik, hogy a szénagyűjtés legfőbb konkurense a legeltetés volt, ami például megakadályozta a sarjúkaszálást is. Rad népének bevallásában szerepel — de hasonlóról tanúskodik más település investigatioja is —, hogy alkalmas kaszáló rétjeik voltak, amelyeken a marha telelésére, és jó tóban tartására '5 Szabadfalvi 1968. 70. " Molnár 1799. 159. 1

7 Bodó 1992. 48-60. 1

8 Réfi Oszkó (1997) vclcmcnyct idézi: Borsos 2000. 114. 13