Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Eltérést és azonosságot kiváltó tényezők - a változás irányában és ellenében ható feltételek (Karcsa és Pácin példája)

formáját. A csempészet egyik településen sem volt valójában elítélt, elítélendő cselekmény. A határ lezárása felerősítette azoknak a cikkeknek a hiányát, amiket korábban a két terület népessége folyamatosan kicserélt, s azok illegális pótlása morálisan nem volt nehezményezett. Ebben a két település nem különbözik, amit az is megerősített, hogy Pácinnál évtizedeken át zárva volt a határátkelő, és legális átjárás nem is volt lehetséges a Bodrogköz két oldalának organikusan összetartozó falvai között.

3"

1 Változó irányú és szerkezetű kapcsolatrendszer mutatható ki a házasodás szokásaiban mind Karcsa és Pácin között, mind abban az összefüggésrendszerben, ami vizsgált falvaink helyét a bodrogközi településcsoportokban kijelöli. A két falu közötti házasodás a két világháború között nem volt gyakori. Volt ugyan ellentét a legények között Karcsán és — különösen — Pácinon belül is, ez azonban hatványozottan jelent meg a két település viszonylatában. Mégsem magyarázható ezzel a ritka öszszeházasodás Karcsa és Pácin között. Valódi oka az a közismert paraszti mentalitás volt, ami igyekezett a földet, vagyont összetartani. Számos vonatkozásban erősítette ezt maga a paraszttársadalom napi működése, normatívái, s kétségkívül a két szomszédos település népének eltérő mentalitása, habitusa is. Ennek megítélésében szélsőséges nézetek nyilvánulnak meg: vannak családok, ahol valójában nem tulajdonítottak jelentőséget ennek a „másságnak", vannak azonban, akik Pácinban egyértelműen azt fogalmazták meg: „Karcsúról még macskát sem hoznak, nem asszonyt"! Mindez az 1920M0-es években erőteljesen működött, a második világháború után azonban egyre kisebb jelentőséggel bírt. Megfigyelhető azonban akkor is, hogy főleg a menyecskéket vitték Karcsára, lényegesen ritkább volt, hogy vőnek ment volna valaki Pácinba. Maguk a pácini lányok is elítélték a Karcsára vagy Karcsáról házasodó legényt. „Elég betenni egy; csomag görgős cukrot a z^bbe, a karcsi lányok máris jönnek!" Vagy: „Elég két cső tengerit betenni, hogy ilyen nőtt, a karcsi lány máris jön férjhez Nem is azt nézték, hogy milyen a karcsi lány! Milyen hosszú a porta, milyen nagy a kazal, mennyi babhaj van! Egt nézték apáciniak: hogy milyen gazdag a lány!" A mai visszaemlékezések jól jelzik, hogy elsősorban a páciniak „nézték le" a karcsaiakat a házasodás, a házastárs kiválasztása során. Maguk elsősorban Ricse, Kisrogvágy felé igyekeztek beházasodni, s Nagyrogyágyta, ami azonban sokkal nehezebb volt, s ahol lényegében hasonló problémákkal szembesültek, mint a karcsaiak Pácinban. Érdemes idézni az ezzel kapcsolatos vélekedéseket, mert az egyes falucsoportok összetartozásáról, a tradíció és a modernizáció tényeiről is árulkodnak. „NagyrogvágynóX kevéssé házasodtak a páciniak, mert az ugyanaz a stilus, mint Karcsa. De ott azért más volt: ott voltak nemesek. Ha ott elment az ember a bálba, ott külön álltak a nagygagdák meg a parasgtok. El akartam vinni egy lányt táncolni közülük, a cimborám mondta: — Oda ne menj, azok a hossgútöküelé. Nem látod, hogy külön állnak! Ott el volt választva, lenézték a szegényebb népet! Volt 50—60 hold földje is egyik-egyiknek! Itt nem volt ilyen különbség bálban, egyéb helyen."

30

2 „Régen Pácin műveltebb volt, mint Karcsa. (Nagyrozvágy még inkább!) Most Rozvágy lemaradt. Nagyrozvágyon régen minden újat könnyen befogadtak. A páci5»' Vő. még Viga 1994a. 243-247. Pecák Mihály, szül. 1925. 123