Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Alakuló táj, változó társadalom és kultúra (A Bodrogköz 19-20. századi néprajzához) 1. A környezet és az ember korrelációjának a kultúra tagolódásában, regionális változatainak létrejöttében játszott szerepe az egyik alapja a néprajziantropológiai kutatásoknak.

1 Más kérdés, hogy a környezet ökológiai adottságai mellett mind nagyobb figyelmet kaptak a kulturális környezeti tényezők: az azonos gazdasági formációkkal összefüggésben különféle kulturális típusok jöttek létre.

2 A néprajz az alkalmazkodás, a táji feltételek és a kulturális válaszok szakadatlan sorát tárta fel, de jobbára olyan ökoszisztémákat vizsgált, ahol az ember és a környezeti hatások viszonylagos harmóniában léteztek, így a környezet változásának jelentősége másodlagosnak tűnt. A történeti aspektusú életmódvizsgálatok viszont tulajdonképpen az ember és környezete ökológiai diszharmóniájának históriáját imák, ha az emberi közösségek az esetek többségében - ökológiai plaszticitásuk révén - nem alkalmazkodnának folyamatosan a megváltozó környezeti feltételekhez. Más vonatkozásban az sem véletlen, hogy a néprajzi értelmezés láthatóan elbizonytalanodik, amikor - a 18. századtól kezdődő demográfiai növekedés és az Európa tájain lassan terjedő indusztrializáció miatt - egyre inkább változik a táj és a kultúrában élő ember korábbi, harmonikusnak vélt viszonya. A változások és az azokat kiváltó tényezők, történeti folyamatok, s például a környezet átalakításának és a megváltozott feltételrendszer társadalomra és műveltségre gyakorolt hatásának feltárása éppen olyan fontos tanulságokkal szolgál, mint az ökológiai optimum vizsgálata. Ha a gazdaság és a műveltség változásait vizsgáljuk, s hosszú történeti folyamat-nyalábok azonos és eltérő rész-szakaszait elemezzük, akkor a kultúra folytonossága önmagában is egyfajta kulturális ideát jelent. A 21. század elejének embercsoportjai természetesen akkor is örökösei a múltjuknak, az előző generációk örökségének, ha az eszközeik, technikájuk, munkakultúrájuk már alig emlékeztet az elődeikére. Egyfajta absztrakció révén azonos csupán például a szülőföld is: annak számos részletét átformálták az előző generációk. A kultúrában élő ember műveltségének egyik sajátossága éppen ez a viszony az elődök örökségéhez: környezetében, társadalmi státusában, kulturális jegyeiben és önazonosságában, habitusában, gesztusaiban szüntelenül felfedezni véli elődeit, jóllehet - a család és a szocializáció szűk színtereit leszámítva - nincs közvetlen kontaktusa elődeivel. Az etnográfus számára - ha az „egészet" akarja megérteni, s annak érdekében „komplex" módon vizsgálódik - meglehetősen pontosan kirajzolódnak a gazdaság, a társadalom és a kultúra történetének szakaszai, abban a környezet változtatásának mindezekre gyakorolt hatása. Feltárul az is, hogy a változó kör1 KROEBER, A. L. 1931.250. 2 GUNDA Béla 1986. 3., NÁDASI Éva 1985. 26.