Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

fa szakajtók, kanalak tsinálásával foglalkoznak. Középhutának lakosai évenkénti élelmek fenntartására ablak rcunákat, melyeket Nyíregyházára, Debrecenbe, Nagy Váradra szekerekkel hordanak eladni kapa kasza nyeleket, fa villákat, gereblyéket, kerektalpakat tsinálnak" (Idézi: PETERCSAK T. 1981. 56.) A recens gyűjtések is igazolták a hutaiak újabb nemzedékeinek faragótudományát: hasított ágú favillák'dt, guzsalyokat, orsókat, gereblyéket, kendertörő tilókat, fa szakajtókat, szövőszékeket, szórólapátokat (vjacka) és fakeretes, üvegoldalú lámpásokat készítettek kétnyelü késeikkel a gyaluszékeken (struhaci stolek). Az 1940-es évekig Mogyoróska, Regéc és Háromhuta lakói számára jól jövedelmezett a szénégetés és a szénnel való kereskedelem. A faszénnel a Hernádvölgy, Tokaj-Hegyalj a és a Bodrogköz településeit járták, de eljutottak a Tiszántúlra: Nyíregyháza, Kisvárda környékére is. Regééről a helybeliek és Fony fuvarosai Kassára is elhordták a faszenet a bécsi döntések után. Sok szenet igényeltek nyáridőben a faszénnel működő cséplőgépek (Abaújszántó, Gönc, Nagyhalász, Dombrád, Cigánd, Tiszanagyfalu stb.), s nagyobb mennyiséget rendeltek a malmok, darálók, olajütők is (Telkibánya, Göncruszka, Tokaj, Cigánd, Balsa, Nyíregyháza stb.). A faszénnel való kereskedés az 1940-es években szűnt meg. A szénhely elnevezése Mogyoróskán müle, Regécen mille, Ohután pedig mila volt. A visszamaradt, elégtelenül elszenesedett favégeket szlavinkcmak mondják (PETERCSAK T. 1981. 56-59). Mivel jelen kötetben önálló tanulmány foglalkozik az erdei iparok kérdésével, ezen a helyen csupán kétféle vándoriparra utalok: a nagy múltú felföldi vándoriparok - drótosság és ablakosság - legdélebbi települése volt a zempléni Kishuta, Nagyhuta és Vágáshuta, ahol még az 1960-as években is élt e tevékenységek emléke. A három szlovák lakosságú falu a 18. században jött létre, történetük és életmódjuk összekapcsolódott a Hegyköz erdőgazdálkodásának és üveggyártásának históriájával. Az üveggyártás mellett vándor ablakosipar jött létre, ami a 18-19. század fordulójától kenyeret adott a hutaiaknak. A drótosság csak az első világháború után honosodott meg tájunkon, főleg a trianoni határok megvonása következtében: a trencséni, szepesi drótosok már nem járhattak át tömegesen a határon. A zempléniek a drótozással együtt sajátították el a bádogosipart is. A szlovák anyanyelvű zempléni vándoriparosok (service nomads) Kelet- és Északkelet-Magyarország jellegzetes alakjai voltak még a második világháború után is, vándorlásaik a kultúra-közvetítés sajátos formáit is jelentették (PETERCSAK T. 1979). A zsákmányoló életmód néhány jellemzője A zempléni hegyvidéki falvak népe sajátos szimbiózisban élt a természeti környezetével, ismerte és hasznosította a vadon termő növényeket. Ezek révén a Hernád-völgy és Tokaj-Hegyalj a piacain némi pénzkeresethez is jutottak a hegyvidéki falvak lakói. A paraszti táplálkozásban és gyógyításban is jelentős hely jutott a vadgyümölcsöknek, gyógynövényeknek, de megkülönböztetett helyet foglaltak el a különféle gombák. Az erdővidéken élők már kisgyermekkortól megismerték a gyűjtögethető fajtákat, biztonsággal eligazodtak a különböző