Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Zemplén néprajzi jellege A

zempléni táj néprajzi képének legjellemzőbb vonásaként a tradicionális kultúra sokszínűségét, változatosságát kell említenünk. Ez az összetettség mindenekelőtt táji tagoltságot jelent, ami a természeti táj és az ahhoz alkalmazkodó, azt részleteiben átalakító ember történeti viszonyát tükrözi. De differenciáltak a történeti folyamatok is: a kultúrában élő népcsoportok egy részének - nem utolsósorban a változó természeti környezet hatására is - módosult az életmódja, más csoportoknak viszont nem volt lehetőség az innovációk befogadására, s jószerével napjainkig megőrizték műveltségük archaikus vonásait. Az előzőek hátterében bonyolult településtörténeti folyamatok húzódtak meg: Zemplént a különböző korszakokban megszálló népcsoportok a tájnak más-más részét vették birtokba. Ez természetesen azt is jelentette, hogy eltérő kultúrával érkeztek erre a tájra, s műveltségük itt szervesült zemplénivé, pontosabban Zemplén különböző kistájainak karakteres tradíciójává. Nem utolsósorban pedig, a fenti folyamatok az egyes csoportok közötti érintkezésekben, esetünkben interkulturális kapcsolatokban valósultak meg, amit csak erősített térségünk kontaktzóna jellege: egyaránt érték hatások az itt élőket a Kárpátok, ill. annak előtere felől, valamint a magyar Alföld irányából. Mindezekkel éppen nem a hagyományos életmód és kultúra megérthetetlenül bonyolult voltát igyekeztem előrevetíteni, hanem annak árnyaltan összetett jellegét, komplex, számos vonatkozásban komplementer jellegű szerkezetét hangsúlyozom. A mai Zemplén népcsoportjai mindezek örökösei - még akkor is, ha annak részleteit, előzményeit olykor maguk nem tartják számon. Mivel jelen kötet monografikus igénnyel tárgyalja a zempléni táj földrajzi tagolódását, annak kapcsán a táj hasznosításának történeti formáit, nem utolsósorban a települések és a népesség históriáját, magam ebben a fejezetben elsősorban a néprajzi jelenségek számbavételére törekszem. Vagyis nem az egyes termelési övezetek etnográfiájának megrajzolására vállalkozom, hanem a különböző közösségek, kultúrában élő népcsoportok életmódjában - ahol lehet annak változásában és változataiban - igyekszem bemutatni a táj és a műveltség tagoltságát. Az egyes tájhasznosítási formák a különféle termelési rendszerekben ugyanis - eltérő jelentőséggel - mind szerepet kaptak, a tájhasználat szisztémái ezekből épültek fel, nem indokolt tehát az ismétlődő tárgyalásuk. Ennek a megoldásnak a tudományos előzményét és ma is aktuális gondolati vázát több kutató is megrajzolta már. A kitűnő geográfus, Frisnyák Sándor megfogalmazása szerint: ,A 18-19. századi Magyarország legfőbb gazdaságföldrajzi tájtípusai mind megtalálhatók a Zempléni-hegység területén és közvetlen környékén. A Hegyalja és a Mezödülő települései a Bodrogköz, ül. a Hernád-völgy síksági (ártéri) területeiből is részesedtek, így gazdálkodásukban az intenzív földhasznosítás (a szőlő- és gyümölcstermelés) mellett a szántógazdálkodás, a halászat, az extenzív állattartás is fontos szerepet játszik. A Zempléni-hegység belső (általában 300-