Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

KIÁLLÍTÁSOK ELÉ

éves csallóközi segédlelkészség után, 1972-ben került Kisgéresbe, ahol két évtizedig szolgálta az Urat, s a református magyarok hitét. 1962-ben Pozsonyban felvételizett ugyan a Képzőművészeti Főiskolára, a piktúrát azonban autodidakta módon tanulta meg: különösen Prágában, jó mesterek műhelyeiben sajátította el a mesterséget! Fia, Zoltán egy másfajta alkotói világ képviselője. O Komáromban született 1970. júliusában, kétéves korától élt Kisgéresben. Középiskolai tanulmányait a kassai Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte, a Magyar Gimnáziumban érettségizett. O is Prágában szerzett lelkészi diplomát, azóta Kistárkányban tevékenykedik. A prágai Művészeti Akadémián a fotózással ismerkedett - számos fotókiállításon is szerepelt -, a festészettel elsősorban édesapja hatására kezdett el foglalkozni. Ferenc György Leleszen látta meg a napvilágot 1953-ban. Már ipari iskolás korában, Kassán próbálkozott a szobrászattal, ahol egyebek mellett Löffler Bélánál tanult. Fafaragóként kezdte, később a kő is felkeltette a figyelmét. Nagykaposon él és alkot, 1998-tól szabadúszó szobrász. Sok bel- és külföldi kiállítás szereplője, munkásságából azonban itt most elsősorban azt emelném ki, hogy Kelet-Szlovákia magyarsága történeti tudatának, nem utolsósorban kultuszainak képzésében, megformálásában vállal úttörő szerepet. Külön is utalnom kell azokra az emlékoszlopokra, emlékművekre - históriájukról és szerepükről Liszkáné Juhász Ilona szép könyvet írt -, amelyek a lokális közösségek identitástudatában, a szülőföldhöz való kötődésben rendkívüli szerepet kaptak ez elmúlt másfél évtized során. Tisztelt Megnyitó Közönség, Hölgyeim és Uraim! Bár az itt ma kiállító alkotók tevékenysége messze túlmutat a történeti táj határain, mint már utaltam rá, számomra művészi tevékenységük mégis a Bodrogközt idézi, s a táj megtartó erejét, az itt élők koherens szellemiségét, nem utolsósorban a szülőföldhöz való ragaszkodást példázza. Elsősorban a történeti táj felső, Trianon óta (Cseh)Szlovákiához tartozó részére gondolok, ami mind térszíni formáiban, mind az emberi tevékenységekben sokkal tagoltabb, mint a - nálunk 20. század második felének nemzedékei által - leginkább az egykori Hosszúréttel jellemzett, magyarországi Bodrogköz. Egyáltalán, ez a kettéosztottságában is egységes vidék, ami Pozsonytól és Budapesttől is távol van, s ahonnan - s az elmúlt másfél évtized történései ezt erősítik - ma is csak sokkal több tehetséggel és szorgalommal lehet messzire jutni, mint a szerencsésebb adottságú vidékekről. Ahol az átlagosnál több biztatás és jó példa szükséges a felnövekvő nemzedéknek önmaga megvalósítására. S ami ennek ellenére, vagy éppen ezért, mégis erősebben köt, mint számos más, szerencsésebb vidék. Ezen a helyen is Tiszai Nagy Menyhértet idézem, aki azt írta a Te láttad Uram... című könyve „törmelékei" között, hogy: „Ha majd közeledtek a távolból hazafelé, még nagyon sokáig a templom lesz az, amit falutokból, nevelő házatokból elsőként megpillanttok. S ha nem is gondoltok rá, de érzéseitek csöndes zugában ott lesz az Isten."