Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

É. Kovács László 85 éves éhány napja Ózdra szólított a Magyar Kultúra Napjának délutáni rendezik 1 vénye. Talán évtizede is van már, hogy ezt megelőzően a jobb napokat is megért észak-borsodi iparvárosban jártam. Hazafelé a gépkocsiban számos régi arc és emlék ötlött fel bennem. Elsősorban a térség néprajzi-helytörténeti gyüjtőmozgalma, honismereti munkája legendás nagy generációjának személyiségeié, akikkel az 1970-es évek második felétől másfél-két évtizeden át volt alkalmam együtt dolgozni. Bizonyára számos oka volt feltűnően eredményes munkájuknak. A miskolci Herman Ottó Múzeum - kezdetben főleg Bodgál Ferenc, majd a fiatal kollégák révén - támogatta, a maga eszközeivel serkentette a kutatómunkát, a TIT Néprajzi Szakosztályában és a Hazafias Népfront megyei honismereti bizottságában is erőteljes szakmai tevékenység zajlott. Az ózdi, gömörszőlősi, keleméri kis alkotó körök egymást is inspirálták, de úgy gondolom, hogy az ott élők közösségeinek kulturális öröksége, és az abban gyökerező habitusa is hozzájárult eredményes tevékenységükhöz. Bizonyára a térség népességének erőteljes történeti tudata - vélhetően a gömöri kisnemesség öröksége az egyik meghajtó ereje - is befolyásolta a helyismereti/honismereti és néprajzi érdeklődés többgenerációs virágzását. Az 1980-as években új szakasz kezdődött Ujváry Zoltán professzor révén, aki nem csupán a magyarországi Gömör muzeális közgyűjteményének létrehozásában vállalt meghatározó szerepet, hanem a kutatómunka megszervezésében és eredményeinek megjelentetésében is. Aligha van más tája a Kárpát-medencének, ahonnan annyi történeti-néprajzi kiadvány jelent meg, mint Észak-Borsod és Dél-Gömör térségéről. Sajnos, Dobosy László, dr. Faggyas István, Nagy Károly, Vass Tibor, s számos kitűnő társuk örökre kiköltözött már a borsodi, gömöri dombok lankái alá - szerencsére, többségük szép kort ért meg, s idős korában is tartalmas életet élt. A régi, nagy generációból Molnár Mihály és E. Kovács László van még közöttünk: ezen a helyen az utóbbit köszöntöm 85. születésnapja alkalmából. É. Kovács László 1923. március 21-én született Gömörszőlősön, a trianoni döntés után az anyaországban maradt Gömör kicsiny falujában. Földműves eleinek generációi a szülőfaluban adták egymásnak a szülőföld szeretetét, de anyai nagyapja és édesapja kivándorolt Amerikába, s az újvilági bányákban és gyárakban igyekezett megerősíteni a család anyagi helyzetét. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd kisegítő családtagként dolgozott édesapjával a 16 holdnyi földjükön: szántott, vetett, fuvarozott, s különféle erdei munkákat is végzett. Soha nem akarta elhagyni a falut: az örökölt életforma megbecsülésére, s az örökség fenntartására tette fel az életét. Szellemi fejlődésében, tájékozódásában, nem utolsósorban művészi alkotótevékenységében is, jószerével egész életében az önművelés játszott meghatározó szerepet: a környező falvakban működő, a cserkészmozgalomhoz hasonló Búzavirág Falugárda, aztán a Bakony-Balatonvidéki Református Népfőiskola (Veszprém), majd