Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELŐADÁSOK ÉS CIKKEK A MUZEOLÓGIAI KÖRÉBŐL
ben kísérel meg absztrakciót vagy rekonstrukciót! A látogató persze valahol a két elképzelés között helyezkedik el: megbecsüli a szakmai hitelességet, de igazán a személyes megszólítás, a helybeli elődök örökségével való - átmeneti azonosulás nyűgözi le. Ebben ismeri fel önmagát, saját elődeit, legyen hazája akár több ezer kilométerre a felkeresett múzeumtól. Úgy gondolom, napjainkban éppen ez az egyik oka a múzeumok reneszánszának: az elidegenedett ember ideig-óráig a maga gyökereit véli megtalálni bennük. A tájmúzeumok esetében talán nem általános ez a helyzet. Bizonyos azonban, hogy az elkövetkezőkben jelentős szerepük lesz a lokális, ill. a regionális identitástudat megőrzésében, ugyanakkor valamelyest a segítségükkel, rajtuk át vezethet az út egy újfajta regionalitás kulturális értelmezéséhez és megformálódásához is. III. Évek óta szinte közhelyként van jelen a magyar közgondolkodásban, hogy a jövő Európája a régiók Európája lesz. Anélkül, hogy az értelmezés részleteibe mennénk, bizonyosnak látszik, hogy a magyarországi térségi közigazgatás is átszervezés előtt áll, ami nagy valószínűséggel kihathat a muzeális intézményrendszerre is. 8 Az intézményhálózat átalakítására kevés lehetőség van, ám az intézmények sikeres működésének vélhetően egyik feltétele lesz egyfajta "térségi" szemléletmód, gondolkodás. A fentiek ellenére, ez természetesen nem ismeretlen a tájmúzeumok számára, ám érvényesülése meglehetősen egyenetlen és hektikus. Intézményeink működése kapcsán azonban egyre kevésbé lehet megkerülni ezt a kérdést, ám a válaszokat illetően messze nincs egyetértés, egységes elképzelés. A leginkább áttekinthetőnek látszik az a helyzet, amikor a tájmúzeum egy történeti táj nevét viseli, s az adott térség kulturális örökségét gondozza. A dolog azonban itt sem egyszerű, hogy csak néhány példát említsek: a Palóc Múzeum (Balassagyarmat) Nógrád megye intézménye, hosszú ideje nem foghatja át a többé-kevésbé behatárolt - palócság területének örökségét. A Bodrogköznek nincs önálló múzeuma, tárgyi öröksége Sárospatakon (Rákóczi Múzeum, Református Gyűjtemények), kisebb része Miskolcon (Herman Ottó Múzeum) található, az utóbbiból táplálkozik az a tárlat, ami a kiállítóhelyként működő pácini Kastélymúzeumban „bodrogköziként" látható. A Tisza túlpartján található a Rétközi Múzeum (Kisvárda). Sem arra nincs esély, hogy a múzeumi gyűjteményekből és kiállításokból kiderüljön, hogy a folyó két oldalán elhelyezkedő tájak - Bodrogköz, Rétköz - tradíciójában mennyi hasonlóság volt (van), sem arra, hogy együtt vagy külön reprezentálni tudják a karakteres tájak hagyományos életmódját, a tájátalakítás históriáját és annak következményeit. Konferenciánk helyszíne és témája miatt is, meg kell említenünk a Matyó Múzeum (Mezőkövesd) feladatkörét. Az intézmény neve arra utal, hogy elsősorban a „matyók" örökségét őrzi és mutatja be, de értelmezhető-e ez a helyi társadalom gazdasági bázisát adó Tisza mente nélkül, vagy a díszítőművészetükkel számos kapcsolatot Az intézményrendszer történetéről összefoglalóan: SELMECZI KOVÁCS Attila-SZABÓ László (szerk.) 1989.; FEJŐS Zoltán (föszerk.) 2000.
