Goda Gertrud: Varga Miklós szobrászművész (Officina Musei 15. Miskolc, 2007)

Évezredes emlékek bizonyítják, hogy a pontos logikával elrende­zett terméskövek már önmagukban képesek vallani a közösség­nek a természethez való viszonyáról. Kis túlzással mondható, az emlékmű-szobrászat ma sem tesz egyebet, mint a világképet „műtárgyiasítja". Ezzel a különleges teljesítményt igénylő mun­kával együtt azután maga az alkotó is az érdeklődés középpont­jábakerül. így volt ez Varga Miklós esetében is, amikor 1960-ban elterjedt a hír: végre egy hivatásos, akadémiát végzett, ifjú szobrásza lesz a városnak. A tájékozottabbak azt is tudták: túl van az első meg­mérettetésein, már van mögötte tapasztalás, sőt 1955-től egy nagy­méretű, figurális kompozíciója megtalálható a miskolci MÁV la­kótelepen. Ha az óvoda bejáratánál elhelyezett Árgyélus királyfi születését tekintjük a kezdetnek, akkor Varga Miklóst már több mint fél évszázad köti e tájhoz. A szűkebb pátriájában felállításra került köztéri müveinek száma harmincra tehető, ami hazai vi­szonylatban összesen 40-et számlál. Ez a tény önmagáért beszél. Sikeres pályát, szép eredményeket tudhat maga mögött, olyan magas eszmei töltetű, modern térplasztikák születtek általa, amik a maguk nemében a legkiemelkedőbbek hazánkban, s akár kiállnak a nemzetközi megmérettetés próbáját is. (Totem, 1972-73-Kassa; Jubileumi emlékmű, 1972-74 - Budapest; Emberpár, 1973-75 ­Miskolc; Mártír, 1972-78 - Mezőtúr.) Mindezek ellenére, nem kis feltűnést keltve felhagyott a szobrá­szattal. Az 1980-as évek derekától egyre több időt szentel a festé­szetnek, majd párhuzamosan műveli mindkettőt, mígnem azután neve szinte teljesen a kortárs hazai táj festészettel összefüggésben vált ismertté. Varga Miklóst gyökerei az Alföldhöz kötik. A fővárosban volt pá­lyakezdő művész, s jelenleg a Balaton vidéke szolgáltatja számára

Next

/
Oldalképek
Tartalom