Goda Gertrud: Varga Miklós szobrászművész (Officina Musei 15. Miskolc, 2007)

a megörökítésre váró táji ihletet. Szobrászi kiteljesülésének helyszíne azonban Miskolc. Itt ismerte fel és dolgozta ki lépésről lépésre azt, hogy a közösség lelkülete hogyan tükröződhet egy-egy monumentumban. Mindezt igen gyötrelmes, de tanulságokban és köztes eredményekben gazdag évtizedek előzték meg egy olyan városban, ami ez idő tájt maga is dinamikusan fejlődött. Az 1960-as, 70-es években a nagyvárossá lett Miskolc új lakossága az új ünnepekhez, évfordulókhoz új emlékmüveket kapott. A viszonylag sok szobrászi feladathoz - bizonyos fokon érthető neves, fővárosban működő alkotók jutottak hozzá. Személyük garanciátjelentett, de nem volt elvárható tőlük, hogy az alkalmi vendégeskedés során a hely szellemére is ráérezzenek. Ezzel szemben éppen Varga Miklós mutat példát arra, hogy az időbéli rálátással, a közösség sorsának, életszemléletének mélyreható felismerésével biztosabb lehet a művészi siker. Budapest önmagában volt a szobrászi centrum. Olyan tehetséges művész is, mint Várady Sándor (1920-2000) végleg feladta „miskolciságát". így a vidéki nagyvárosokban művelt szobrászat messze nem érte el azt a szintet, amit a táblakép-művészet. Nem történt meg az a fiatalítás a szobrászat terén, ami megtörtént Miskolcon a festészetben, grafikában s ami az 1960-as évekre országos központtá tette városunkat (Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítások). Helyben Cserenyei Kaltenbach István (1903-1979) római iskolás heroizmusnak aposztrofálható munkái születtek. Cserenyei jó felkészültségű szobrász volt, de mint a Vasgyár alkalmazottjának művészi fantáziáját korlátozni kellett. De így is a neves olvasztárokról mintázott egész alakos portréival maradandót alkotott, olyan müveket, amik hűen tükrözik az egykoron virágzó nehézipart. (Szobrai Felsőhámorban a Központi Kohászati Múzeumban láthatók.) A művészettörténetben Pusztai László kutatásai világítottak rá az öntészet mestersége és a szobrászat közötti közvetlen kapcsolatra. Itt helyben is tapasztalható - mind a mai napig - hogy a képlékeny vasnak maradandó formát adó mesteremberek fogékonyak a művészetre. A múltban talán még inkább így volt ez. A legeredményesebb emlékműszobrászunk, Stróbl Alajos (1856-1926) apja mellett, Felsőújfaluban (Szlovákia) így nyert indíttatást. A Szinva-